Idén írtak ki pályázatot Zöld Óvoda címmel a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium közös megbízásából. A pályázatra felfigyelt Kecskeméti Károlyné, a székkutasi óvoda vezetője, és mivel a kiírás szellemének megfelelő programok eddig zajlottak az intézményben, elindultak és nyertek.

Kedden kapták az örömteli hírt, az ovi elnyerte a Zöld Óvoda címet 2012-ben, mondta el az intézményvezető. A cím tulajdonképpen egy minősítés, a pályázat célja a környezettudatos magatartásra nevelés, addig még gyermek a gyermek, így remélhetőleg felnőtt korban is a fiatalkorban tanultak szellemében él.

A székkutasi óvoda sajátossága, hogy hatalmas fás, parkosított udvarral rendelkezik, így már két éve ott a terület kihasználásával folyik a környezettudatos oktatás. Ez nemcsak a szemétgyűjtés fontosságában, de a zöld környezet kialakításában és ápolásában is megnyilvánult.

A óvoda közössége a kertbarátokkal, a szülőkkel és természetesen a gyerekekkel folyamatosan építi-szépíti a területet. Az udvaron nemcsak konyhakert, virágoskert, de még gyógynövény parcella is díszeleg, hiszen a településen működik a Herbária egyik üzemegysége.

A folyamatos programok során a székkutasi ovisok elsajátítják a kertészkedés alapjait, és meg is szeretik a természet közeli elfoglaltságokat.

Forrás: promenad.hu