A parlament keddi döntésével megtiltotta a játéktermek és az elektronikus kaszinók működtetését, pénznyerő gépek így csak játékkaszinókban üzemeltethetők a jövőben.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn nyújtotta be előterjesztését, amelyet 238 igen szavazattal, egy nem és nyolc tartózkodás mellett, kivételes sürgős eljárásban kedden délelőtt már jóvá is hagyott az Országgyűlés. A jelenlévő kormánypárti és jobbikos képviselők igennel voksoltak, a szocialisták - a jobbikos Szilágyi Györggyel együtt - tartózkodtak, az LMP nem vett részt a szavazásban, az egyetlen ellenszavazatot az MSZP-s Juhász Ferenc adta le.
A szabályozás alapján pénznyerő automata a továbbiakban csak játékkaszinóban működtethető, máshol - így például vendéglátóhelyeken - nem üzemelhetnek játékgépek.

A törvény a kihirdetését követő napon életbe lép, a pénznyerő automata üzemeltetésére korábban kiadott, illetve a játékterem-engedélyek hatályukat vesztik. A szerencsejáték-szervezők tizenöt napon belül kötelesek leadni őket az adóhatóságnak.

A kormány hétfői rendkívüli ülésén döntött a pénznyerő játékautomaták működtetésének szinte teljes tilalmáról. Lázár János államtitkár azt mondta: a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne dobálják játékgépekbe a pénzüket, másrészt "súlyos nemzetbiztonsági kockázatok" is felvetődtek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban.

Az előterjesztés indoklása szerint a játéktermek és az elektronikus kaszinók üzemeltetésének tilalmával jelentősen csökken majd a szerencsejáték kedvezőtlen hatásait elszenvedők köre. Az indoklás utal arra, hogy a pénzügyi kiadások mellett a játékgépezés sokaknál egészségügyi, pszichés zavarokat és károkat okoz, ebből adódóan költségvetési többletkiadással is jár az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben. A függőség miatt a társadalom számottevő részében gyakoribbak egyes köznyugalom, élet és testi épség, valamint vagyon elleni, illetve gazdasági bűncselekmények - állapította meg az előterjesztő igazságügy-miniszter.

A törvény a továbbiakban kizárólag játékkaszinókban engedélyezi a pénznyerő gépek működését.

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János hétfői parlamenti expozéjában ezt azzal indokolta: kizárt, hogy "a szerencsejátéktól védendő társadalmi csoportok buszokat szervezve felutazzanak" Borsod, Szabolcs vagy Csongrád megyéből a mindössze három, koncessziós joggal rendelkező elitkaszinó valamelyikébe, hogy ott dobáljak pénzüket a játékgépekbe. Az államtitkár azt mondta: meggyőződésük, hogy a kaszinózás csak a jómódúak szórakozása lehet, az említett elitkaszinókat pedig elsősorban külföldiek látogatják.

Lázár János a kormánydöntésről beszámoló sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a kieső költségvetési bevételeket, nagyságrendileg 20-30 milliárd forintot az online szerencsejáték megadóztatásából pótolnák. A nem helyhez kötött szerencsejáték szabályozásának kidolgozásával Navracsics Tibort bízta meg Orbán Viktor kormányfő.
Arra a kérdésre, hogy miért kell ilyen sürgősen - két nap alatt - megtárgyalni a javaslatot, az államtitkár úgy válaszolt: nem lehet hónapokon keresztül vitázni a témáról, mert félő, hogy felpuhulnak a törvényhozás szándékai.

A parlament tavaly szeptemberben a játékadó megemelésével igyekezett visszaszorítani a szerencsejátékokat. Lázár János - akkor még Fidesz-frakcióvezető - indítványára a pénznyerő automaták tételes adója november 1-jétől az addigi mérték öt-, illetve hatszorosával nőtt: havi 100 ezerről 500 ezerre, míg a játékkaszinókban üzemeltetett gépeké 120 ezerről 700 ezer forintra. Emellett bevezettek egy százalékos adót, amelyet a gépenkénti 900 ezer forint feletti - negyedéves - játékbevétel után kell megfizetni. Ennek mértéke 20 százalék lett.

A játékadó emelése megtizedelte a pénznyerő automatákat: a megnövelt adóteher miatt számuk a 2011-es 22 ezerről 2 ezerre csökkent.

A játékgépek üzemeltetésének szinte teljes tilalmáról szóló döntésre reagálva a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke megdöbbenésének adott hangot. Schreiber István hétfőn súlyos tévedésnek nevezte, hogy a kieső adóbevételeket az online szerencsejáték bevételeivel pótolni lehetne, és arra kérte a képviselőket, ne szavazzák meg a módosítást.

Kitért arra is, hogy több mint ezer vállalkozás ölt pénzt abba, hogy - egy korábbi kormánydöntésnek megfelelően - áttérjen a szerveralapú játékgépek üzemeltetésére, de azokat most szintén betiltották. Emellett úgy foglalt állást, hogy az intézkedés negyvenezer munkavállaló és az általuk eltartott százötven-kétszázezer családtag kenyerét veszi el.

A nyerőgépiparral a parlament nemzetbiztonsági bizottsága is foglalkozott hétfőn. A testület meghallgatta a nemzetbiztonsági szolgálatok tájékoztatóját. A fideszes Gulyás Gergely szerint a zárt ülésen elhangzottak megerősítették a kormányzati előterjesztés indoklásaként megfogalmazott véleményeket. Az LMP-s Mile Lajos is úgy nyilatkozott, vannak olyan elemei a szektornak, amelyek nemzetbiztonsági kockázatokat rejtenek.


Forrás: MTI