A Rádió 7 kedd délelőtti Napraforgó témáját a folyamatosan fejlődő Székkutas község adta. Emellett az október 2-i kvótanépszavazás jelentőségéről is szót ejtett a magazinműsorban Szél István polgármester.

Ha fejlesztésekről esik szó Székkutas esetében, akkor mindenképpen meg kell említeni az elmúlt időszak – sőt, talán a település egész történetének – legfontosabb beruházást, a csatornázást. Ami persze már lezárult, de az ehhez kapcsolódó útfelújítások továbbra is témát szolgáltatnak. Szél István polgármester ismertette a műsorban, hogy a község mintegy 10 kilométernyi úthálózatának kilenctizede megújulhatott. A jövőben megújításra vár még a Mágocsi út, illetve az Erkel Ferenc utca egy része is. Ezek a szakaszok állami tulajdonban vannak (így a fent említett beruházás keretén belül ezek nem újulhattak meg), de az önkormányzat megkezdte a helyreállítással kapcsolatban a Magyar Közúttal való a tárgyalásokat. Várhatóan ezek a tervek pedig 2017-ben valósulhatnak meg, amivel teljessé válhat a kép, és Székkutas minden aszfaltos utcája már megújult, illetve a közel jövőben megújulhat.

„Az aszfaltozás minőségére a lakosok részéről sincs panasz. A székkutasiak azt látják, hogy a pénzük jó helyre került. A településen sokkal jobb, biztonságosabb, könnyebb rajta közlekedni mind autóval, mind kerékpárral. Innentől kezdve azt kell megoldanunk, hogy gépkocsik ne száguldozzanak az utakon” – fogalmazott a műsorban a polgármester.

A gyorshajtás elsősorban a községet átszelő 47-es főútra jellemző, amelyen az áthaladó forgalom okoz ilyen szempontból problémát. Ennek megoldásaképpen, illetve a közbiztonság növelése érdekében is, a következő években az önkormányzat tervei között szerepel az is, hogy biztonságtechnikai fejlesztésekre, valamint kamerarendszer kiépítésére is nyújtson be pályázatot. Ez jelentené azt, hogy a 47-esen, a faluközpontban és esetlegesen a település egyéb utcáiban is térfigyelőket helyeznének el.

Emellett azonban még számos olyan fejlesztés, beruházás vár Székkutasra, amelyek egyrészt infrastrukturális szempontból adnak lendületet a falunak, másrészt a település képét, arculatát teszik még vonzóbbá.

Ezek közé tartozik például a belterületi vízrendezés második ütemének végrehajtása a jövő évben is, amellyel a csapadékvíz-elvezető rendszer helyreállítása zárulhat le. Az egyes ütemnek köszönhetően az Orosháza felől érkező vizeket elvezették a kakasszéki érbe. A kettes ütem a Gregus Máté és a Temesvári utcák, valamint az ezek között lévő kis utcák csapadékvíz elvezetését fogja megoldani. A beruházás mintegy 220 millió forintból valósulhat meg 2017-ben.

A tervek között szerepel az önkormányzat épülete melletti lángossütő és annak környékének rendbetétele, ami magába foglalja azt is, hogy egy 90 négyzetméteren hoznak létre egy épületegyüttes, amelyben három kis üzlet valósulhat, amelyeket bérbe lehet venni. A turisztikai fejlesztéseket is továbbgondolná a település. Például a faluház melletti ingatlanon hoznának létre egy Piroschka skanzent.

Több mint 100 millió forintot szánnak az egészségház fejlesztésére, amely magába foglalja az épület energetikai korszerűsítését és a belső terek teljes felújítását (új villanyvezeték, fűtéskorszerűsítés, új csempék, váró, bútorok, orvosi eszközök, fogorvosi szék).

Az eddig említett beruházások mindegyike várhatóan a 2017-es esztendőben (vagy legkésőbb 2018 elején) fognak megvalósulni – tájékoztatott a polgármester –, viszont még az idén megkezdődik a műfüves pálya építése Székkutason. Mindez 25 millió forintból valósulhat meg.

A fent említett fejlesztések célja, hogy a székkutasiak minél jobb körülmények között élhessék életüket, illetve ezzel párhuzamosan, hogy a fiatalokat helyben tartsák. Ennek a jobb életnek a további alakulását határozhatja meg az október 2-i népszavazás eredménye is. Szél István polgármester a műsorban arra kért mindenkit, hogy menjen el szavazni. „Európában mi mondhatjuk először a véleményünket az elmúlt 2-3 évben zajló befogadó politikával, illetve a kvótával kapcsolatban. A politikai 1300 emberről beszél, akit be kellene fogadnunk, azonban ez a szám nőni fog, hiszen több millióan várakoznak arra, hogy elindulhassanak Európa felé. Nekünk azon kellene dolgoznunk, hogy ott helyben segítsük ezeket az embereket, nem pedig befogadni őket, mert különben Magyarországon a szociális és az egészségügyi ellátó rendszer is tönkremegy.” – fogalmazott Szél István. Majd így folytatta: „Európa az iszlám terjeszkedése előtt egy nyugodt hely volt. A terroristák, akik a merényleteket elkövetik, a menekültekkel együtt érkeznek ide. Október 2-án arról döntünk, hogy akarjuk-e őket. Nekem meggyőződésem, hogy a menekültek nem így viselkednek. Mindenki hallgasson a józan eszére, és október 2-án menjen el a népszavazásra.”

Forrás: promenad.hu