– Székkutasra összesen hárommilliárd forint összegű fejlesztési támogatás érkezett és fog érkezni, eddig egyetlen korábbi kormány sem juttatott a településnek ilyen mértékű támogatást – mondta el Lázár János országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár vasárnapi lakossági fórumán, a székkutasi Gregus Máté Általános Iskola aulájában, amely az alkalomra megtelt érdeklődőkkel.

A fórumra érkezetteket Szél István, a település polgármestere köszöntötte, kiemelve: a kormány átvállalta a település adósságállományát, és ezen túl segíti a székkutasi szennyvízcsatornázást, az ivóvíz rendszer rekonstrukcióját, a sportcsarnok és a művelődési ház felújítását, továbbá a helyi civil szervezetek mintegy 300 millió forint értékben nyertek pályázatokat.

Lázár János kijelentette: fontos, hogy a helyi erőforrások, így a földterületek is a helyben élők megélhetését szolgálják, amelyet a Földet a gazdáknak program is segít. Emlékeztetett, hogy folyamatban van az a több mint 800 rendbeli csalás ügyében indult eljárás, amely a helyi termelőszövetkezet korábbi vezetése és a tagok közötti jogvitát igyekszik rendezni, amelyhez a székkutasiak az országgyűlési képviselő segítségét kérték.

A vidéken élők megélhetését segíti a szinte nullára csökkent infláció és a rezsicsökkentés hatása is. Mint elmondta, a kormány szerdai ülésén tárgyalja, miként lehet valóban non-profittá tenni a közműszolgáltatásokat, és hogyan kaphatnak újabb segítséget a fogyasztók. A számlák továbbra sem átláthatók, a szolgáltatók még mindig igyekeznek becsapni, manipulálni a fogyasztókat – tette hozzá.

Farkas József közcélú foglalkoztatottként település karbantartói oktatáson vesz részt, és a fórumon jelezte: bár rövidesen vizsát kell tenniük, de a tankönyvüket még nem biztosította az oktatás végző cég. Az országgyűlési képviselő gyors intézkedést ígért, hozzátéve, hogy az oktatási program lehetőséget adott az uniós programban résztvevőknek, hogy a téli időszakban is a magasabb összegű ellátást kaphassák meg.

Nagy György a vízgazdálkodási társulatoknál eddig dolgozó munkavállalók sorsáról feltett kérdésére Lázár János elmondta: a belvíz elleni védekezést és a mezőgazdasági területek öntözésének feladatát a Belügyminisztérium vette át, és továbbra is foglalkoztatják azokat, akik a területeken ezt a munkát elvégezték. Mint kifejtette, a kormány számára a mezőgazdaság stratégiai ágazat, a következő hét évben pályázható, ezer milliárdos uniós forrás elosztását a Miniszterelnökség végzi, amely során a munkaerő-igényes ágazatokat preferálják, hogy minél több ember élhessen meg a földből. A földalapú támogatások megmaradnak, azonban a nagytáblás növénytermesztés helyett a családi gazdaságok kerülnek előtérbe.

Juhász Andrásnak a mezőgazdasági termények értékesítésének anomáliáira rámutató hozzászólása kapcsán az államtitkár kijelentette: a magyar gazdák nagyon sokat és eredményesen dolgoznak, azonban a növénytermesztési és állattenyésztési kereskedelmi láncok végén mindig külföldi cégeket találni. Lázár János elmondta: a földprogram lezárását követően a mezőgazdasági termelőket segítő értékesítési szervezet hoznak létre.

Sz. Nagy János kérdésére, hogy a tisztított ivóvíz vételezésére alkalmas konténert miért nem a település központjában állították fel, Szél István polgármester kifejtette: a jelenlegi helyen lehetett kialakítani a konténer helyét a legkevesebb bontási munkával. A polgármester hozzátette: bár a honvédség mérnökeinek a tervezés során a központi helyet javasolták, szakmai okok miatt került a fehér iskolához a konténer, amely három hónap múlva biztosítja a vizet, addig a honvédségi járművek kétnaponta szállítják Székkutasra az arzénmentesített ivóvizet.

Forrás: promenad.hu