Szülők, pedagógusok, bűnmegelőzési szakemberek számára egyaránt kiemelkedően fontos, hogy a gyermekek és a fiatalok felelősen és biztonságosan használják az internetet, a hozzá kapcsolódó technikákkal és tartalmakkal együtt. Ehhez kapcsolódva szeretnénk felhívni a figyelmet néhány, a fiatalokat kiemelten érintő problémára.

Internetes zaklatás (cyberbullying)

Internetes zaklatásról beszélünk, amikor valaki az internetet arra használja, hogy szándékosan bántson másokat. Ez olyan személyes indíttatású viselkedési forma, ahol a leggyakrabban 10-16 éves elkövető (vagy elkövetők) hosszabb ideig, rendszeresen „kínozza” hasonló korú áldozatát, aki sokszor úgy érzi, nem tud menekülni. Egyrészt mert a zaklató sokszor az anonimitás álarca mögé bújik, áldozata nem is tudja beazonosítani. Másrészt az iskolai zaklatástól eltérően ez nincs időhöz és helyszínhez kötve, nem fejeződik be a tanítás végén. Emellett nagyobb nyilvánosság előtt zajlik, és amennyiben az események tanúi nem lépnek fel, nem tesznek a zaklatás ellen semmit, úgy tűnhet, mintha egyetértenének azzal. 

Az internetes zaklatás a gyerekek beszámolói szerint komoly problémává nőtte ki magát világszerte. Ezt bizonyítják az időnként tragikus végkimenetelű esetek, amikor a fiatalok önerőből nem tudják megoldani a problémát, és segítséget sem mernek kérni, például mert szégyellik magukat, vagy mert a felnőttek sem mindig érzékelik a helyzet súlyosságát. 

Erotikus képek küldözgetése (sexting) 

A tizenévesek körében egyre gyakoribb és egyre fiatalabb korban megjelenő „divatos” viselkedés a sexting, vagyis a saját magukról maguk vagy ismerősök által készített erotikus képek és videók interneten keresztül történő küldözgetése. Magánszférájukat sokszor ismeretlen, vagy alig ismert személyek előtt nyitják meg. Ezen felvételek közzétételének következménye kiszámíthatatlan, hogy később kikhez jut el, és azok mire használják fel, már nem rajtuk múlik. Felelőtlenségük következtében nagy a veszélye annak, hogy akaratuk ellenére felkerülnek bizonyos oldalakra, vagy a képek nyilvánosságra hozatalával, esetleges módosításával, terjesztésével elindul teljes lejáratásuk. Ráadásul ezen fiataloktól könnyedén juthatnak felvételekhez az anonimitást kihasználó pedofilok is. 

Online játékok

Az online játékok nagyszerű kikapcsolódást ígérnek, de könnyen előfordulhat, hogy egyesek annyira beleélik magukat egy játékba, hogy úgy érzik, bármit megtennének azért, hogy nyerjenek, vagy eljussanak a következő szintre. Fontos az időkorlátok felállítása és betartása! A regisztrációnál elég becenevet, nicknevet használni, nem szükséges személyes információkat megosztani! Fontos, hogy az álnév mögé bújva se szólogasson be másoknak senki, úgy érdemes kommunikálni, ahogy azt személyesen is tennénk. 

Közösségi oldalak

A közösségi oldalak népszerűségének fő oka, hogy könnyen lehet kapcsolatokat létesíteni, ismerkedni. Ehhez szükség van rá, hogy a regisztráló adatokat osszon meg magáról. Aki ismerkedni szeretne, az igyekszik minél „pozitívabb” képet kialakítani magáról, esetleg minél inkább feltűnni. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl sokat mutatnak meg magukból, így válnak nevetség tárgyává, esetleg gusztustalan vagy lejárató kommentekkel posztolják őket a különböző oldalakon, Ekkor viszont már hiába magyarázkodnak. Ráadásul ezek a dolgok nem csak a figyelmetlen „áldozat” életét, de családja mindennapjait is megkeseríthetik. 

Chat

Különösen a fiatalok körében divatosak az internetes beszélgető programok. Ezeknek is megvan a veszélye. Megeshet, hogy évek óta chatelünk valakivel, úgy érezzük, nagyon jól ismerjük, aztán az illetőről kiderül, hogy nem az, akinek kiadja magát, vagy bizonyos dolgokról folyamatosan hazudik. Vannak olyan felnőttek is, akik hátsó szándéktól vezérelve kimondottan gyerekekkel, fiatalokkal akarnak chatelni. 

 

EGÉSZ ÉVBEN AZ ÖNÖK BIZTONSÁGA ÉRDEKÉBEN!

 

Csongrád Megyei RFK Bűnmegelőzési Osztály

Rendőrségi segélyhívó: 107

Központi segélyhívó: 112

TELEFONTANÚ: 06/80/555-111

barka@csongrad.police.hu