Nem Puskás, nem a paprika és nem az Omega – de akkor mi az, amire még mindig gyakran gondolnak a németek, ha Magyarországról van szó? A „Tschikosch, Gulasch, Puszta, Piroschka” ismert felsorolása a Magyarországgal kapcsolatos német sztereotípiáknak, de talán nem mindenki tudja, hogy Piroschka nem a paprikára utal, hanem a hódmezövásárhelykutasipusztai állomásfőnök gimnazista lányára, akit a Gyakran gondolok Piroskára című regény, majd az ebből készült film tett ismertté. Hatvan év elszelelt, de a németek még mindig sokat gondolnak Piroskára.

Nehéz elhinni, hogy 2013-ban Münchenben bárki is a Hódmezövásárhelykutasipuszta helységnév kiejtésével kísérletezik. Pedig sok német fejében rögtön Puskás, az Omega és a paprika után következik az alföldi kistelepülés. Sőt egyeseknél a focilegendát, a rockzenét és a pirosra színezett magyar ételeket is megelőzi ez a falu, és a számukra vélhetőleg értelmezhetetlen magyar női név. „Piroska!” – sóhajtottak a bajorok ellágyulva, amint Magyarország került szóba – „Piroska, a puszta, a vonatok” –, és mosolyogtak ábrándosan, ami viszonylag ritkán fordul elő velük. A Piroska valahogy úgy hangzott, hogy Píróská, és úgy íródott le, hogy Piroschka. A puszta magyarul íródott, és így hangzott: púsztá.

A filmet, amely Piroska nevét végképp beírta az érzékeny német lelkekbe, véletlenül éppen a bajor fővárosban forgatták 1955-ben. Úgy tűnik, itt a következő generáció is örökölte a Piroschka-kultuszt. Magyarországon ezzel szemben szinte senki nem tud a Gyakran gondolok Piroskára című, legendává vált moziról, sem az alapjául szolgáló regényről. Pedig Hódmezővásárhelykutasipuszta (ma Székkutas) máig őrzi Hugo Hartung német író emlékét. Hartung cserediákként ezen a külföldiek számára kimondhatatlan nevű településen vakációzott az 1920-as évek elején, itt érte utol a nagy szerelem. Az írást csak évtizedekkel később kezdte el. A Gyakran gondolok Piroskára lett a negyedik könyve 1954-ben. A romantikus Magyarország-regény hatalmas sikert hozott, szinte rögtön megfilmesítették.

A könyv Németországban mind a mai napig ismert, több kiadást megért, néhány éve hangoskönyvként is megjelent. Hugo Hartung színpadi művet írt belőle, amit ma is elővesz egy-egy német színház. De a német köztudatban, úgy tűnik, a film lett az igazi befutó. Talán azért, mert ekkoriban támadt fel haló poraiból a második világháború után a német film, és a Gyakran gondolok Piroskára az újra felívelő közönségfilmgyártás sikeres szórakoztató darabjai között volt.

Ráadásul a derék németek azt látták viszont Hartung történetében, ahogy Magyarországot egyébként elképzelni szerették: a cigányzene, a vendégbarátság, a közvetlenség országaként, ahol mindenki beszéli az ő nyelvüket. Bizonyára hozzátett a rokonszenvhez az is, hogy a film bemutatását követő évben kitört a forradalom. Hivatalos magyar mozibemutatója máig nem volt, bár filmklubokon többször vetítették már itthon is a filmet. A könyv magyarul is megjelent Sipkáné Serfőző Rózsa fordításában magánkiadásban, majd a K.u.K. Kiadó gondozásában, Katulics Imre fordításában 2002-ben.

A film összességében nem szól semmiről. Piroska bájos, a puszta gyönyörű, a magyarok közvetlenebbek a németeknél, és Andreas későn ébred az érzéseire, bár közben megtanult csárdást táncolni és vasúti jelzőlámpát állítgatni. Tulajdonképpen Hugo Hartung is egyetértett ezzel a diagnózissal: „Néha azt hiszem, ez az egész Piroskával – semmi nem volt. De valójában ez volt minden” – írta. Mindez persze semmit nem von le sem a könyv, sem a film bájából. A Magyarországgal kapcsolatos sztereotípiaparádé pedig dupla szórakozást jelenthet a magyar néző számára. A teljesség igénye nélkül: tárogató, csárdás, pásztor, gémeskút, népviselet (amely körülbelül annyira emlékeztet bármelyik magyar népviseletre, mint a népies műdal a népzenére), lovak és falusi mulatságok zsúfolódnak össze a történetben, valamint kiderül, hogy a tejúton Árpád király (!) vágtat sok-sok lóval – Árpád valószínűleg Csaba királyfival csúszott össze ezen a ponton.

Kár, hogy a film nem foroghatott Magyarországon. Hódmezővásárhelykutasipuszta a Bavaria Fimstúdióban elevenedett meg Münchenben, ahogy a festői Siófok és a pesti mulatókert is. Ennek ellenére ma is sok német, svájci és osztrák vendég keresi fel az „igaz történet” helyszínét, Székkutast – itt persze jól ismert a Piroschka-történet, az író posztumusz díszpolgár, emlékszobája, sőt szobra is van a faluban. A szerző 1972-ben hunyt el, tavaly lett volna száztíz esztendős. Meghalt a mozi rendezője, Kurt Hoffmann is (2001-ben), a film két főszereplője, Liselotte Pulver és Gunnar Möller viszont még ma is élnek, mind a ketten elmúltak már nyolcvanévesek.

- Forrás: www.mno.hu -