Újabb két hónap haladékot kaptak az átállásra azok a vállalkozások, amelyeknek elegendő az úgynevezett online „kiskassza” használata a jövőben. Ez azt jelenti, hogy szeptember 1-ig kötelesek lecserélni a pénztárgépüket – derült ki a Rádió 7 hétfői Napraforgó műsorából, melynek Dr. Martonosi István, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi alelnöke volt a vendége.

Az online pénztárgépek bevezetésének célja a gazdaság fehérítése, az állam vezetői azt szeretnék elérni, hogy a valóban tisztességes vállalkozói körhöz tartozzanak azok is, akik korábban nem minden esetben rögzítették minden egyes bevételi tételüket. Az online pénztárgépekre való átállás több nagy szakmai kört érint, a kereskedelmet, a vendéglátást, a szállodaszolgáltatást, a kölcsönző tevékenységet és a szolgáltató tevékenységet folytató vállalkozásokat. Első sorban a kiskereskedelmet érinti, a nagykereskedelmet csupán abban az esetben, ha kiskereskedelmi tevékenységet is végez a cég. Fontos, hogy csak azoknak a vállalkozóknak szükséges kicserélniük a pénztárgépüket, akik üzletben folytatnak kereskedelmi tevékenységet - mondta el műsorunkban a Csongrád Megyei Iparkamara kereskedelmi alelnöke.

- Ha például egy kereskedő piacozó tevékenységet folytat, egyik nap Vásárhelyen, másik nap Makón árul, akkor őt nem érinti ez a változás, még akkor sem, ha eddig használt akkumulátorral működő pénztárgépet – mondta el Martonosi István.

Jelenleg még nincs forgalomban engedélyezett online pénztárgép, mintegy tizenhárom géptípus vár engedélyre. Az első hatályos határidő szerint május 1-re kellett volna mindenkinek beszereznie az új gépet, ám türelmi időt szabtak, június 30-ig. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatára azok a vállalkozások, akiknek elegendő az úgynevezett „kiskassza” használata, azok számára a legfrissebb parlamenti döntés érelmében ismét meghosszabbították a határidőt, ezúttal szeptember 1-ig.

 Az online pénztárgépekből két típust fognak legyártani, az egyik az úgynevezett „kiskassza”, amelyet a mikrovállalkozásoknak ajánlanak, a másik pedig az úgynevezett számítógépes alapú kassza.

- Gyártókkal folytatott tárgyalások alapján körülbelül 120 000 forintba fog kerülni a legolcsóbb pénztárgép, a legdrágább pedig akár 800 000 forint is lehet – adott tájékoztatást Martonosi István, majd azt is elmondta, a pénztárgépek megvásárlásához az állam támogatást is nyújt, ez maximum öt gép esetében gépenként 50 000 forint lehet. A támogatási kérelmet december 15-ig kell benyújtani.

- Én a Csongrád Megyei Iparkamara kereskedelmi alelnökeként nem értek egyet a támogatás mértékével és a határidővel sem. Véleményem szerint magasabb támogatást kellene az államnak nyújtania és a határidőt is ki kellene tolni az év végéig – zárta mondandóját  Martonosi István.

Forras:promenad.hu