A település méretéhez viszonyítva rengeteg szociális pluszfeladatot vállalt ebben az évben is Székkutas. Élelmiszercsomagok, tüzelőosztás, szociális juttatások jellemezték a 2011-es esztendőt. Minderről Szél István polgármester beszélt a hét elején, amikor testületi ülést és lakossági fórumot is tartottak a faluban.

 

A harmadik negyedév költségvetési tájékoztatója után tértek rá a testület tagjai a jövő évi főszámok megbeszéléséhez. Szél István polgármester, elmondta sok tekintetben kedvezőbbek a mutatók, mint az várni lehetett, illetve az előző évhez viszonyítva, ez pedig a takarékos és előregondolt gazdálkodásnak köszönhető. A forráshiány sikeresen csökkentésre került, ez 6 és fél millió forinttal jobb az előző év azonos időszakához képest. Nincs a településnek sem 60, sem 30 napnál hosszabb lejárt tartozása, valamint a munkabér hitelre sem lesz szükség, ami tavaly például maximálisan ki lett használva. Sokat segített a település gazdálkodásán a két megnyert `önhiki` pályázat, valamint az utóbbi hetek-hónapok kommunikációja, amellyel jelentősen nőtt azon cégek, vállalkozások száma, akik befizették elmaradt adótartozásukat. A jövő év gazdálkodásában mindazonáltal vannak még kérdések, mivel az önkormányzati törvény parlamenti szinten még várat magára, és több ponton nem világos még milyen plusz terhek tevődnek az önkormányzatokra. Döntött a testület a kommunális adó emeléséről, ami 5000 Ft-ra emelkedik, ez mintegy 1 millió 700 ezer forint többletet jelenthet a község kasszájában. Nő a helyi iparűzési adó mértéke is, 1.7 %-ról 1,9 %-ra, ez újabb 2 millió 600 ezer forint felhasználható pénzt jelent jövőre. Erre szükség is lesz, mivel ezek működésre nem, csak fejlesztésre fordíthatók, de arra a takarékos gazdálkodás miatt, így kevesebb jutna. Két feladatához nem kötelezett anyagi kiadásából az egyiket megvonja a jövő évben az önkormányzat. A fizioterápia támogatása, mivel nagyon sokan veszik igénybe, megmarad. Nem tudja viszont támogatni a település a civil szervezetek programjait, de erre pályázati lehetőségeket a kistérségben és a leader csoporton keresztül találhatnak majd.

Forrás: promenad.hu