A székkutasi óvodában tartották évzáró értekezletüket a kistérség óvodái. Molnárné Dobsa Magdolna óvodavezető elmondta: fontosnak tartotta a helyszín kijelölése alkalmával, hogy a vásárhelyi óvodákban dolgozó kollégái is megismerjék a székkutasi tagintézményt.

http://static.promenad.hu/article/11/54/97/1fe4e3949fd7f67bc855f885f408fd41_normal.jpg

Jó döntése volt a székkutasi képviselőtestületnek, amikor a vásárhelyi kistérség kezelésébe adta pedagógiai intézményeit – jelentette ki az óvónőket köszöntő Szél István polgármester, rámutatva: amellett, hogy a település évente 15 millió forintot takarít meg költségvetése számára, az óvodapedagógusok olyan programokban vehetnek részt, amelyre korábban nem volt lehetőség, és ez mind a gyerekek nevelését is szolgálja.

http://static.promenad.hu/article/11/54/97/5bc0b94113e00fbc6546281574174817_normal.jpg

A székkutasi óvodát vezető Kecskeméti Károlyné ezzel egyetértve arról szólt, hogy a csatlakozást megelőzően magányos harcosként élte életét a kutasi ovi, azonban most már egy nagyobb szervezethez tartozva érzik, hogy nincsenek egyedül. Olyan pályázatoknak lehettek részesei, olyan nevelési képzéséknek lehetnek haszonélvezői, amelyekre korábban nem nyílt lehetőség, és a kapcsolatot tartva vásárhelyi kolléganőikkel gyakran kicserélhetik tapasztalataikat és új módszereket tanulhatnak egymástól.

http://static.promenad.hu/article/11/54/97/a6fe45288966b467f042d0fe438a2051_big.jpg

A kutasi óvodában lévő nagy udvar lehetőséget adott arra is, hogy kis veteményest alakítsanak ki, amelyhez a gyerekeknek megfelelő eszközöket is beszereztek, és minden nap dolgoznak, hiszen mindig akad tennivaló: hol a lehullott leveleket kell összegyűjteni, hol locsolni kell a kertet.

http://static.promenad.hu/article/11/54/97/a9a7201f17fba04f629b99415103edf3_big.jpg

A Klauzál Gábor Általános Iskola ás Óvoda óvodáinak vezetője, Molnárné Dobsa Magdolna hozzátette: az elmúlt év is a fejlődést jelentette számukra. Még várják a Nádor utcai új óvodaépület építését támogató pályázat elbírálását, és több, korábban indított projektjük is a teljesítés időszakában van. Mint elmondta, öröm volt számukra, hogy székkutasi kollégáik is az intézmény tagjai lettek, akiket számos, a vásárhelyi óvodákban már rendelkezésre álló dokumentációval segítettek, így Székkutason is el lehetett lépni a kompetenciafejlesztések és az integráció irányába.

http://static.promenad.hu/article/11/54/97/dbd4fcc56114703ee3389de41b6c905a_big.jpg

A program során az óvodapedagógusok és technikai dolgozók külön szekciókban értékelték az eltelt óvodaévben végzett munkájukat, majd közösen vonták meg a 2011/2012-es időszak mérlegét.

Forrás: promenad.hu