Művész közegbe született és él jelenleg is, egész élete a tanítás, a kultúra, a zene és a népdal jegyében zajlott a „Szőttes” május 20-i vendégének, Csikós Miklósné Steiner Juditnak, a székkutasi általános iskola nyugdíjas tanárnőjének.

A Rádió 7 portréműsorának főszereplője elmondta, apai nagyszülei Szlovákiában éltek, anyai nagyszülei pedig kitelepítettek voltak, az egykori Csehszlovákiából kerültek Pitvarosra. Anyai nagyapja szabó mesterként dolgozott, vendégünknek is varrt ruhát. Életének első öt éve Pitvaroshoz kötődik, ahol lány létére imádott fára és szalmakazalra mászni.

Édesanyja Mihalics Éva tanítónő, édesapja Steiner Béla zeneszerző, zenetanár, aki a napokban lett 85 éves. Az óvodai és iskolai évek következtek Hódmezővásárhelyen. Édesapja is tanította, ami nem volt kellemes számára, mivel a papa háromszor annyit követelt tőle, mint a többiektől. A Bethlen Gábor Gimnázium elvégzése közben harmadikosként „büntibe” került, a Hódikötben dolgozott, megismerve a gyári munka nehézségeit.

A Németh László Városi Könyvtárban helyezkedett el a diploma megszerzése után, majd a Szikáncsi Általános Iskolában magyart és éneket tanított.

Férjével, Csikós Miklóssal 42 éve harmonikus házasságban élnek, három gyermekük született, Anna és Judit tanítónők, Miklós pedig zenetanár, és hat unokával örvendeztették meg szüleiket.

Élete folytatásaként 1985-ben került Székkutasra, és nyugdíjazásáig tanított az általános iskolában magyart, éneket és szolfézst. 1993-ban többszöri unszolás után átvette a Kamilla népdalkör vezetését Berei Béláné Ilonka nénitől, sok siker és fellépés fémjelzi a dalkör életét.

A megalakult Harmonika Klub rendezvényein Labozár Antallal számos közös fellépésen vannak túl, tavaly elkészült az első CD-jük, amellyel a Rádió 7-et is megajándékozta. Munkatársként Székkutasról tudósította a rádiónkat három évig, beszámolt a község eseményeiről és életéről.

A Szőttes műsorban számos SMS és telefon érkezett, köztük Székkutas polgármestere, Szél István köszöntötte Csikós Miklósnét, méltatva pedagógusi munkáját és a népdal ápolásának fontosságát, kiemelve, hogy példája egyben üzenet a ma tanárai és tanítói számára. Judit nem csak Székkutasról, hanem Marosleléről, Szikáncsról és Zalából is kapott telefonhívásokat.

Vendégünk elmondta, hogy önkormányzati képviselőként is kulturális vonalon dolgozott. A jövőre vonatkozó terveiről is szólt, a kórussal és a Harmonika Klubbal készülnek a fellépésre a Lovasnapra.

Karácsonykor ma is összegyűlik a család,és ilyenkor a zene sem maradhat el, Steiner Béla ül a zongorához, a többiek pedig énekelnek.

Forrás: promenad.hu