Mozgalmas időszakot tudhat maga mögött Székkutas. Párhuzamosan zajlott a csatornázás, a 47-es számú főút felújítása és az ivóvízminőség-javító program. Erről és a jövőbeli tervekről is beszélgettünk Szél István polgármesterrel.

K.H: Már öt éve polgármesterként vezeti Székkutast. Két alkalommal is bizalmat szavaztak Önnek a lakosok. Sőt, kihívója sem volt. Mennyit jelent ez a munkája során? 

Sz.I: Nagyon sokat jelent, sőt megtisztelő, hogy a székkutasiak már kétszer is bizalmat szavaztak a számomra. Ez mindig új erőt ad az előttem álló évekre, kihívásokra. Erre szükségem is van, ugyanis az elkövetkezendő időszakban jelentős elképzeléseim vannak a települést érintően, amelyeket szeretnék megvalósítani a képviselő-testülettel közösen. 

K.H: Közel egy éve, hogy megnyerte a 2014-es őszi, önkormányzati választásokat a településen. Mi történt ez idő alatt a községben?

Sz.I: A választások után a legfontosabb feladatok közé a szennyvízcsatornázás, a 47-es számú főút felújítása, és az ivóvízminőség-javító program lebonyolítása és befejezése tartozik. Folyamatosan arra törekedtünk, hogy az építkezések a lehető legkisebb kellemetlenséget okozzák a helyieknek.

K.H: Mit tart a legnagyobb eredménynek?

Sz.I: Azt, hogy hat hónap alatt megvalósítottuk az említett beruházásokat. Úgy gondolom, jó döntés volt ezeket egyszerre végrehajtani. 

K.H: Az utóbbi évek legnagyobb projektje, a másfél milliárd forint értékű szennyvíz-beruházás jelenleg is zajlik Székkutason. Hol tartanak a munkálatok?

Sz.I: A gerincvezeték és a lakossági bekötések száz százalékban elkészültek. A szennyvíztisztító-telep építése is az ütemterv szerint halad. A házi bekötések maradtak hátra, ezeket a lakosoknak kell elvégezniük. A próbaüzem november elsejével elkezdődhet. 280 családnak segítettünk több tízezer forintos kedvezménnyel a „narancssárga” csövek beszerzésével, sőt a próbaüzem ideje alatt senkinek sem kell csatornadíjat fizetni. Még azoknak sem, akik eddig fizettek! 

K.H: A közelmúltban kiderült: Lázár János országgyűlési képviselő segítségével százszázalékos támogatást nyert a csatornázás, amelynek értelmében a székkutasiak mintegy 130 millió forintos önerő hozzájárulást kaphatnak vissza. Mi lesz a pénznek a sorsa?

Sz.I: Hatalmas segítség érkezett a képviselő Úrtól! Az összeg sorsáról már döntöttünk, erről a székkutasiakat is tájékoztattuk. Mindenki visszakapja a befizetett hozzájárulásának 95 százalékát, a fennmaradó 5 százalék a Víziközmű Társulat működési költségeit fedezi. 
Az, hogy tulajdonképpen ingyenes a csatornázás, nagyon sok településnek nem adatott meg. Székkutas azonban megkapta ezt a támogatást, ezért érdemes azon elgondolkozni, hogy mihez kezdjünk vele. A képviselőkkel együtt azt javasoljuk, hogy amennyiben a visszakapott pénzből mindenki 40 ezer forintot bent hagyna az önkormányzatnál, és a képviselő-testület ugyanennyit biztosítana hozzá, akkor az elegendő lenne a község összes aszfaltos útjának teljes felújítására.
Az itt élők eldönthetik, hogy a pénzt most hagyják bent, vagy részletfizetéssel folyik be ez az összeg az önkormányzathoz. Ez választható, azt tesszük, amit a székkutasiak szeretnének.
Felmerül még egy lehetőség: mindenkinek visszaadjuk a teljes összeget, de akkor a kommunális adót 3 évig, 5 ezerről – mely a térség legkedvezőbb helyi adója - 15 ezer forintra megemeljük, ami által szintén összegyűlne az útjavításhoz szükséges összeg. Ez viszont kötelező érvénnyel hatna mindenkire. El kell dönteni, mit szeretnénk! 

K.H: Ha véget ér a szennyvízberuházás, milyen fejlesztések várhatóak a községben? 

Sz.I: A tervek között szerepel az Egészségház és környezetének komplex fejlesztése. Ez 150 millió forintos épületrekonstrukciót, eszközbeszerzést és 100 millió forintos közterületi rehabilitációt jelent. 
A 47-es számú főúton, a lángossütő környékén egy kisebb ipari övezetet szeretnénk létrehozni, ahol a betelepülni szándékozó vállalkozók számára helyet és akár épületet tudnánk biztosítani. Ezáltal újabb munkahelyeket tudnánk teremteni. Kisebb manufaktúrákat, boltokat és vendéglátóhelyeket kell Székkutasra vonzani, ugyanis a nagyvállalatok szinte biztos, hogy Hódmezővásárhelyt, vagy Orosházát választják. Ami nem baj, hiszen érdekünk, hogy Vásárhely vagy Orosháza, netán Szentes erős járásközpont és gazdasági erőtér legyen. Fontosnak tartom, hogy LED-es világítást alakítsunk ki a községben, ami olcsóbb energiát és kielégítőbb szolgáltatást eredményezne. A vasútállomás és a szélmalom rekonstrukciójával kapcsolatban is vannak terveim. 

K.H: Mi a legfőbb célja, mit szeretne leginkább elérni Székkutason?

Sz.I: Azt, hogy a legélhetőbb dél-magyarországi kistelepüléssé váljon. De ennél sokkal fontosabb: minden lakos szeressen itt élni és itt találja meg a boldogulását. 

K.H: Többször megírtuk: nagyon sajnálja, hogy az elfoglaltsága miatt nem tud többet a székkutasiak között lenni. Ez változott-e?

Sz.I: Sajnos nem. Rengeteg időt töltök a Csongrád Megyei Közgyűlés tagjaként bizottsági üléseken, az Európai Uniós források „elosztásánál”, a pályázati kiírások eldöntésénél. Ugyanazt az időt éljük, mint 2010-ben: leginkább annál az asztalnál kell ülnöm, ahol a nagy összegekről döntenek a település javára. Rengeteget utazok Budapestre, és Szegedre, hogy teljesíteni tudjam azokat a feltételeket, amelyekre a lakosok a választási programom alapján felhatalmaztak. Ennél most talán nincs is fontosabb!
A székkutasiak azonban tapasztalhatnak változást. Rostás Péter alpolgármester irodát kapott a Polgármesteri Hivatalban. A helyiek minden nap megtalálhatják ott, és segítséget kérhetnek tőle. Ebben az időszakban ez a munkamegosztás működik közöttünk. Ő a társadalmi kapcsolatokért, a mindennapi ügyes – bajos dolgokért felel, míg én az anyagi feltételek megteremtéséért vagyok felelős. Nagyon számítok az alpolgármester úr munkájára! 
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy engem nem kereshetnek fel a lakosok. Ha valaki időpontot kér, egy-két napon belül természetesen találkozom vele.  

K.H: Hogyan telt a nyara?

Sz.I: Három napot töltöttünk a Balatonon a családommal, valamint több napot a családi kertészetben tevékenykedtünk. A csatornázás miatt nem hagyhattam el hosszabb időre a települést, ezért nem terveztünk nagyobb utazást. 
A magánéletemmel kapcsolatban örömteli hírről számolhatok be, ugyanis várjuk a második kisgyermekünk megszületését.

- Forrás: Kutasi Hírek -