Székkutas az elmúlt időkben többször megmutatta már, hogy nemes cél érdekében képes az összefogásra. Az itt élő családok élete, sorsa mindannyiunk számára fontos, hiszen kis közösség vagyunk. Különösen fontos, hogy összetartsunk és megmutassuk segítő szándékunkat, amikor gyermekeinkről van szó. Bizonyára sokan tudják, hogy településünkön egy súlyosan beteg kisgyermek küzd a gyógyulásért, az Életért.

Borbély Patrik, általános iskolás, székkutasi kisfiú, ritka, ám súlyos betegségben szenved. Jelenleg Budapesten, a Szent László Kórház gyermekosztályán kezelik. Csontvelő transzplantáción esett át, és több szteroidos kezelésen van túl, de gyógyulása még nem teljes. Minden nap hősiesen küzd azért, hogy családjával együtt újra itthon lehessen. A kórház orvosai és ápolói mellett a kisfiút édesanyja ápolja, aki jelenleg szintén Budapesten tartózkodik. Mindannyian bíznak a terápia sikerességében, a kisfiú gyógyulásában, és várják a novembert, amikor Patrik újra itthon lesz.
A család szerény anyagi körülmények között él; az eddigi kiadásaikon kívül az otthonukban egy steril szobát is ki kell alakítani, melynek eddigi kialakítási költségeihez a helyi önkormányzat is hozzájárult.  A család a felmerülő költségeik fedezésére ezúton kéri a Tisztelt Lakosság szíves segítségét.


Kérjük, amennyiben támogatni szeretné Borbély Patrikot és a családját, tegye meg felajánlását a következő bankszámlaszámon:
57400231-11143880   Fontana Credit Takarékszövetkezet
A megjegyzés rovatba kérjük, írja be: „Borbély Patrik”


Székkutas Községi Önkormányzat a család támogatására négy perselyt is elhelyez a készpénz adományok gyűjtésére az alábbi helyeken:


Egészségház – Székkutas, Bem utca 1.
Gazdabolt – Székkutas, Vásárhelyi út 13.
Korona Cukrászda – Székkutas, Vásárhelyi út 5/a.
100 Ft-os bolt – Székkutas, Vásárhelyi út 20.