A korábbi március 31-i dátum helyett május 15-ig igényelhetnek gépjárműszerzési és -átalakítási támogatást a súlyosan mozgáskorlátozott személyek - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium csütörtökön.

A minisztérium közleményében emlékeztet, egy március 30-án hozott kormányrendelet értelmében azok jogosultak a közlekedési kedvezmények igénybe vételére, akik nem tudnak önerőből igénybe venni tömegközlekedési eszközt, továbbá a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) szakértői bizottságainak vizsgálata megállapítja róluk, hogy közlekedőképességükben akadályozottak, és állapotuk várhatóan legalább három évig nem javul. Mint írják, ezzel a korábban háziorvosi feladatkörbe tartozó vizsgálat került a hivatal elsőfokú szakértői bizottságainak hatáskörébe.

A tárca megjegyzi ugyanakkor, a közlekedőképesség vizsgálatát a továbbiakban sem kell elvégezni azokon, akik mozgásszervi fogyatékosságuk miatt fogyatékossági támogatásban részesülnek, illetve a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek mozgásszervi fogyatékosságukra tekintettel magasabb összegű családi pótlékra jogosultak.

Kiemelik továbbá, hogy a súlyosan mozgáskorlátozottak módosíthatják korábbi igényeiket is, így például a használt helyett új autó megvásárlásához igényelhetik a támogatást. Az érintetteket a szociális és gyámhivatalok keresik meg a kérelmük megerősítése érdekében. A módosítás érinti a parkolási igazolványra, a lakás akadálymentesítési támogatásra, a gépjármű adókedvezményre jogosult, illetve a jövőben jogosulttá váló személyeket is - fűzik hozzá.

forrás:MTI