Belátható időn belül létrejöhet az agrárbank Magyarországon a kormány szerdai ülésén hozott döntés eredményeként - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kabinet ülését követően.

A kormány döntése szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) április 30-ig a kormány elé terjeszti a koncepciót, amely alapján létrejöhet az úgynevezett zöld bank, amelynek feladata a mezőgazdasági, erdészeti, természet- és környezetvédelmi célú beruházások forráshoz juttatása, az ágazat cégeinek finanszírozása. A bank konkrét alapítói köréről és a pénzintézet alaptőkéjéről még nem hoztak döntést. Ezekről a koncepció kidolgozását követően határoznak. A bank forráskerete több tízmilliárd forintra rúg majd.

Mint a hvg.hu korábban beszámolt, a kormány február elején már megvizsgálta egy állami, kizárólag az agrárágazat finanszírozására szakosodott bank létrehozásának lehetőségét. Értesüléseink szerint egy új "zöldmezős" agrárbank alapítása komoly kezdeti kiadást jelentene az államnak: akár 80 milliárd forintba is belekerülhetne, ebből az induló tőke 70 milliárd forint, a fiókhálózat kiépítése 10 milliárd forint. Utóbbi azért kerülne ilyen sokba, mert körülbelül 80-100 fiók kellene ahhoz, hogy megfelelő legyen az agrárbank területi lefedettsége. Ezt egyébként arra alapozza a jelentés, hogy a nagyobb lakossági ügyfélkörrel és kkv-finanszírozással foglalkozó hitelintézetek több mint 100 fiókkal rendelkeznek. A kabinet számba vette a lehetőségét annak is, hogy a kormányhivatalokon vagy a postán keresztül is működtethető lenne az új bank, de ez is többletkiadást jelentene, ugyanis ki kellene építeni az infrastruktúrát és több dolgozóra lenne szükség. Emellett számolnak azzal is, hogy egy új állami banknál további problémát jelentene, hogy eleinte valószínűleg nem jutna forráshoz a piacon kedvező feltételekkel, így a hitelkihelyezést saját tőkéből kellene megoldania. A teljes mértékben állami bank előnye ugyanakkor a kormány számára az lenne, hogy a pénzintézet a szándékainak megfelelően alakítaná az agrárágazat finanszírozását.

Az új pénzintézet nagy figyelmet fog fordítani a családi gazdaságok és a fiatal gazdák segítésére. Erre vonatkozóan a tárcának már kész elképzelései vannak. A korábbi társadalmi viták során ugyanis körvonalazódtak azok az elképzelések - támogatások, kedvezményes hitelkonstrukciós formák -, amelyekre szükség van. Az agrárbank sokkal közvetlenebb kapcsolatban lesz az ágazattal, mint a sokszínű pénzügyi portfólióval rendelkező, más területeken is működő bankok.

Az nem került szóba, hogy mely mostani bank alapjain jöhet létre az új pénzintézet. Korábban szóba került Demján Sándor Gránit bankja, illetve a takarékszövetkezetek ernyőbankjaként működő résznem német tulajdonban lévő Takarékbank is.

forrás és teljes cikk:szabadföld.hu