Ötvenmillió forintból újul meg a székkutasi katolikus templom. A munkálatok már megkezdődtek, Laurinyecz Mihály esperes plébános szerint várhatóan a jövő szeptemberi búcsúra minden elkészül. A szétnyíló templom összevarrása már megtörtént – derült ki a hétfői sajtótájékoztatón.

- A székkutasi Szent Mihály Templom pályázati támogatás keretében 50 millió forintból újul meg – mondta a Szél István, polgármester, akitől megtudtuk, hogy a Jézus Szíve Plébánia pályázata 100 százalékos támogatásban részesült. A beruházás 10 százalékát még az idén meg kellett valósítani, hogy megkezdettnek tekintsék a munkát – tette hozzá a település első embere.

Laurinyecz Mihály szerint már nagy szükség volt a torony felújítására, így a pályázat tartalma elsősorban erre összpontosít, ami mellett a vakolat és a díszítő elemek rendezésére is sor kerül, sőt galambriasztást és villámvédelmet is kiépítenek.

- Egy modern technikai megoldással a szétnyíló épület összevarrása már elkészült – mondta a plébános, aki hozzátette, a beruházás során a lábazat szigetelése is megtörténik, valamint akadálymentes feljárót és parkolót alakítanak ki.

Mindezek mellett két darab tíz férőhelyes kerékpártárolót helyeznek ki, valamint a templom előtti burkolat is megújul. Továbbá nagy szükség van a csapadékvíz rendszer kiépítésére is, ami szintén megvalósul.

A plébános reméli, hogy az időjárás nem szól közbe, és márciusban folytatódhatnak a munkálatok. Várhatóan a szeptemberi Búcsúval egy időben az ünnepélyes átadásra is sor kerül.

Forrás és fotók: promenad.hu