A közfoglalkoztatásban dolgozók éves munkáját köszönték meg hétfőn Székkutason, ami már 2010 óta hagyomány a településen. A munkások az ebéd mellett 2500 forint értékű csomagot is kaptak.

Már három éve hagyomány a településen, hogy így év végén megköszönik a közfoglalkoztatottak éves munkáját. Ilyenkor egy ebédet fogyasztanak el együtt, majd ajándékcsomagot kapnak.

- Idén közel 140 ember dolgozott, dolgozik a településen a közmunkaprogramban, akiket hétfőn vendégül láttak a Fűzfa Sörözőben. A menü a településen nevelkedett tyúkból leves, valamint pörkölt volt, de asztalra kerültek a munkások által termesztett zöldségek is – számolt be portálunknak Szél István, polgármester.

Székkutason legtöbben a mezőgazdasági programban dolgoznak, amit jövőre tovább szeretnének bővíteni. Idén három hektáron főként hagymát, burgonyát, piros paprikát, míg jövőre az államtól kapott 10 hektáros területen zömében cirkot és kamillát termesztenek majd.

Szél István elmondta, hogy a megtermelt zöldségek, gyümölcsök egy része saját felhasználásra került, de a munkások is vihettek belőle haza.

- Ilyenben még nem volt részem, de nagyon örülök neki, hogy meghívtak – mondta Kis Sándorné, aki a székkutasi emlékház gondnoka. A kutasi hölgy elmondta, egyelőre a szerződésem rövid időre szól, de bízom benne, hogy tovább tudnak majd foglalkoztatni.

Forrás és fotók: promenad.hu