Megkaptuk a kormányhivataltól az influenza elleni védőoltásokat, amelyeket többen ingyenesen vehetnek fel a településen – tájékoztatta portálunkat dr. Bakos Attila háziorvos.

- A védőoltásokat az idősek, a cukorbetegek, az asztmások, a szív- és daganatos betegségekben szenvedők vehetik fel díjmentesen. Ezen kívül a vakcinát ingyenesen igényelhetik az egészségügyben és a baromfitelepeken dolgozók – kezdte beszélgetésünket dr. Bakos Attila. Hozzátette, a vírus ellen mindenkinek védekeznie kell, egészséges életmóddal, zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával, valamint rendszeres testmozgással, ugyanis ritkán előfordulhat, hogy az influenza fertőzés miatt halálos szövődmény, például súlyos tüdőgyulladás, veseelégtelenség és szívizomgyulladás alakul ki a betegeknél.

A községbe összesen 250 védőoltást rendeltek, de utánpótlás érkezik, ha a jelenlegi elfogy.

- Nagyon jónak tartom, hogy ilyen lehetőség adódik Székkutason, tekintve, hogy országosan évente 1-1,5 millió ember esik bele az influenzába. Aki csak teheti, az vegye fel a védőoltást, mert életet menthet – folytatta a háziorvos.

- Nagyon ritkán, de előfordulhatnak mellékhatások. Az oltás után néhány nappal kialakulhat láz, de ez a legtöbb esetben kezelés nélkül elmúlik – ismertette dr. Bakos Attila. Elmondta, aki belázasodik, az jelezze, és a jövőben csak akkor oltják be, ha erre nagyon komoly indok áll rendelkezésre.

A védőoltást a rendelő valamennyi munkatársa felveszi.

- Forrás: www.promenad.hu -