Ötvenhárom önkormányzat közfoglalkoztatási programját ismerte el a Belügyminisztérium csütörtökön.

Az ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter elmondta, hogy az érintett települések összesen 148 millió forintot kapnak programjaik folytatásához, fejlesztéséhez.

Idén mintegy 300 ezer ember vett részt a közfoglalkoztatásban, novemberben dolgoztak a legtöbben, volt olyan nap, amikor egy időben 217 ezren – ismertette a miniszter. Szólt arról is, hogy eddig 64 település alakított szociális szövetkezetet, ami – kisebb állami támogatással – egy következő lépés az önfenntartó működés, illetve a piac felé. Jelezte: januárban a szövetkezetek száma elérheti a százat.

Pintér Sándor bejelentette azt is: a szövetkezetek létrehozásának motiválására 15, 10, és 5 millió forintot ajánl fel a tárca a leginnovatívabb kezdeményezéseknek. Külön forrást szánnak egy később kiírandó pályázaton az olyan elképzelésekre, amelyek még nem szerepeltek a programban.

A miniszter felidézte, hogy a tárca 2011 nyarán kezdte meg a közfoglalkoztatás megszervezését. Ez nem cél, hanem eszköz, egyebek mellett arra, hogy egészséges emberek ne segélyből éljenek, hanem megdolgozzanak azért, amit az államtól kapnak. Kitért arra is, hogy a programban részt vevőket a közösség megbecsüli, az érintettek pedig később a piacon hasznosíthatják tapasztalataikat.

Pintér Sándor megjegyezte: noha a közfoglalkoztatásban állami vállalatok, erdőgazdaságok, vízügyi igazgatóságok is részt vesznek, a meghatározó szerep az önkormányzatoké. Kiemelte a Start mintaprogramokon belüli mezőgazdasági tevékenységeket, ahol egyre gyakrabban szervezik meg a megtermelt növények felhasználását, például a szociális étkeztetésben vagy a tartósításban.

A díjazott önkormányzatok egyebek mellett fóliasátrakat hoztak létre, megoldották csapadékvíz-elvezetésüket, tésztagyárat működtetnek, és az elnyert 2-4 millió forint közötti összegből további berendezéseket vásárolnak vagy bővítik mintaprogramjukat.

Az elismerésben részesült önkormányzatok listája megtalálható a mellékelt dokumentumban.

- Forrás: www.kormany.hu - 

http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium/hirek/a-kozfoglalkoztatasban-elen-jaro-onkormanyzatokat-jutalmaztak-meg