Székkutason Laurinyecz Mihály, esperes plébános áldotta, majd gyújtotta meg a település adventi koszorújának első gyertyáját, vasárnap délután.

A Székkutasi Olvasókör három éve kezdeményezte és azóta minden évben átváltozik adventi koszorúvá a település szökőkútja. „A kút formája is kerek, mint a koszorúé, így ezt a lehetőséget nem hagyhattuk ki” – mondta Kovácsné Rostás Erzsébet, a kulturális és civil ügyek tanácsnoka, az olvasókör elnöke, aki vasárnap délután köszöntötte a helyieket, majd átadta a szót Juhász-Nagy Mihályné Miklós Rozália.

A 81 éves Rózsika nénitől megtudtuk, hogy katolikus iskolába járt és negyedik osztályos korában tanulta meg a „Jézus élete” című verset, amit azóta sem felejtett el, így most megosztotta a helyiekkel.

Mindezek után Laurinyecz Mihály esperes plébános méltatta az ünnepet, majd meggyújtotta az első gyertyát.

Kovácsné Rostás Erzsébet megköszönte mindazok segítségét, aki valamilyen formában részt vettek a koszorú elkészítésében. A második gyertyát Kecskeméti Károlyné óvodavezető, a harmadikat Szél István polgármester, míg az utolsót Vladár Sándor, református lelkipásztor gyújtja majd meg.

Forrás és fotók: promenad.hu