Szeptember másodikától hétfőnként reggel 7 és este 19 óra között tart nyitva az okmányiroda – jelentették be a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet dr. Makó András a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetője és Dr. Égető Gábor a hivatalhoz tartozó Okmányiroda vezetője tartottak a Polgármesteri Hivatal sajtószobájában.

– Az okmányiroda január elsejétől a járási hivatal szervezeti egységén belül működik, a változások ezzel kezdődtek meg. 2014-től az egykori okmányirodák kormányablakként működnek tovább. Ez azt jelenti, hogy Vásárhelyen a jelenlegi kettősség, hogy okmányiroda és kormányablak is működik, megszűnik, és egységes integrált ügyfélszolgálat működik reggel 8-tól este 20 óráig – tájékoztatott dr. Makó András, Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetője.

– Szeptember másodikától, hétfőtől kezdődően hétfőnként reggel 7 és este 19 óra között lesz nyitva az okmányiroda. A másik fontos változás, hogy az okmányirodát közvetlenül dr. Égető Gábor, a járási hivatalvezető helyettese irányítja. Elsődleges cél, hogy az ügyfelek igényeit megismerjük, hiszen sok esetben találkozunk azzal, hogy reggel 7 óra után pár perccel már várakoznak – folytatta dr. Makó András.

– Az okmányiroda átalakítása során a legfontosabb célkitűzés, hogy az okmányiroda egy szolgáltatássá váljon, amelyet az adófizetők igénybe tudnak venni. Emiatt változott a nyitva tartás. Néhány hónap után kiderül, hogy a mi megfelelő a vásárhelyieknek. A kiírt zárás előtt fél órával tudjuk az utolsó ügyfeleket fogadni, ezt a rendszerek zárása indokolja – fejtette ki dr. Égető Gábor.

- Forrás: www.promenad.hu -