Új ügyfélkapcsolati és számlázási rendszert alakít ki a Magyar Telekom Nyrt. - jelentette be a Napi Gazdaság szerint egy csütörtöki sajtótájékoztatón Keszég Attila, a vállalat lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese.

A 2010-ben kezdődött, több milliárd forintos informatikai beruházásnak köszönhetően egyszerűbb lesz az ügyintézés és áttekinthetőbbek lesznek a cég számlái is - írta a Napi Gazdaság.

Azok az ügyfelek ugyanis, akik több - például vezetékes és mobil - szolgáltatást vesznek igénybe, és emiatt több számlát is kapnak, a későbbiekben csak egy, összesítő számlát vehetnek kézhez.

A cég több szolgáltatását is használó ügyfelek a rendszer élesítését követően egy ügyfél-azonosítóval tudják majd intézni ügyeiket.

Jelenleg a rendszer végső tesztelése zajlik, a tervek szerint idén a vezetékes ügyfelek kerülnek be az egységes rendszerbe, így ők jövőre már egy számlát kapnak a három szolgáltatásról, illetve egyszerűsödik számukra az ügyintézés is.

A mobilhasználat díja 2014-től kerülhet rá az egységes számlára.

Forrás: HVG