22 tanuló mérte össze tudását a kistérségi Arany János Balladamondó versenyen március 26-án a vásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskolában. A megmérettetésen mártélyi és székkutasi diákok is megcsillogtatták tudásukat.

Immár 19. alkalommal rendeztük meg a kistérségi Arany János Balladamondó versenyt azoknak a vásárhelyi és kistérségi általános iskola felső tagozatos tanulóknak, akik a városi megmérettetésen a legjobban szerepeltek – nyilatkozta hírportálunknak Gabnai Jánosné magyartanár. Hozzátette, a diákok személyiségüktől függően bármilyen balladával, például székely- és vígballadával is a zsűri elé állhattak.

Ráhai Vanda, a Klauzál Gábor Általános Iskola 5.c osztályos tanulója elmondta, Arany János Borvitéz című művével készült a napra, melyre elég sokat gyakorolt.

A verseny legjobbjai oklevelet és könyvjutalmat vehettek át. Azonban a többiek sem szomorkodhattak, ugyanis  emléklapokkal gazdagodtak, és minden résztvevő egy két személyre szóló belépőt kapott a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ április 6-ai Öröm és bánat című előadására.

Eredmények:

I. helyezett: Terjék Adrián, Szent István Általános Iskola, 8.a, felkészítő tanár: Szappanos Zoltán
II. helyezett: Vojnics Fanni, Németh László Gimnázium Általános Iskola és Óvoda, 8.a, felkészítő tanár: Arnóczky Mária
II. helyezett: Kovács Krisztián, Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézménye, Székkutas, 8.c, felkészítő tanára: Kovács Lászlóné
III. helyezett: Ancsányi Ivett, Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda, 8.a, felkészítő tanára: Zsarkó Judit
III. helyezett: Korsós Kinga, Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda, 8., felkészítő tanára: Zsarkó Judit
IV. helyezett: Baranyi Lili, Németh László Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, 7.a, felkészítő tanára: Lázárné Megyeri Zita

Különdíjas: Reményi Cintia, Klauzál Gábor Általános Iskola, 6.b, felkészítő tanára: Kovács Szabina

A szegedi, megyei balladamondó versenyen kistérségünket az első három helyezett és a különdíjas képviseli.

Forrás: promenad.hu