Nemzeti ünnepünkről 1848. március 15-ről a Líbor Ilona Óvoda is megemlékezett.
Minden nemzet múltjából építkezik, ahogyan a magyar is. Történelmi nagyjaink példaként kell, hogy elénk tűnjenek, és utat mutassanak a jövő felé. Dicső kiállásukért, önfeláldozásukért a múlt felidézése során nem elég emlékeznünk, köszönettel tartozunk nemzeti hőseinknek. Törekvéseiket megvizsgálva felismerhetjük a célokat, melyekért ma is küzdenünk kell.
 
Óvodánkban fontosnak tartjuk a gyermekek nemzeti identitásának erősítését. Egy óvodás életében egy történelmi esemény-forradalom a XXI. században nehezen érthető. Könnyebb élménnyé, megérezhetővé tenni, ha eljátszhatják a hozzájuk közel vihető történéseket. Igyekeztünk tehát az egész hetet az ünnep köré tervezni, így már az ünnep előtt egy héttel elkezdtünk beszélgetni, képeket gyűjteni az 1848-as forradalomról, továbbá:
papírcsákót, papírkardot készítettünk.
A gyermekek huszáros színezőket, zászlót színeztek, ismerkedtek Magyarország térképével, címerével. Beszélgettünk anyanyelvünkről, arról, hogy Magyarország a mi hazánk, és Székkutason élünk. Igyekeztünk a gyermekekhez közelálló történeteket mesélni, kis verseket, mondókákat, dalokat tanítottunk a szabadságról, a honvédekről, Petőfi Sándorról, Kossuth Lajosról és Gábor Áronról. Ide kapcsolódó toborzókat énekeltünk. A Magyar Himnuszt, illetve indulókat hallgattunk a gyermekekkel.
A hét folyamán az udvaron és a csoportszobában is várról, katonákról szóló játékokat játszottunk. Kokárdát készítettünk, majd azt minden óvodás és felnőtt ruhájára felvarrtuk.
 
Az ünnep napjára az egész óvoda épülete ünneplőbe öltözött!
A korábban gyűjtött képek segítségével beszéltünk az ünnepről, és eljátszottuk a toborzást, a huszárok búcsúztatását. A gyerekek csoportszobában menetelve, dobolva hajtották végre a feladatokat, tisztelegtek, fordultak "Jobbra át!", "Balra át!". Gyermekeink igazán átérezték, hogy "magyarnak lenni büszke gyönyörűség"! "
 
Líbor Ilona Óvoda