Január 1-jétől dr. Bakos Attila látja el a székkutasiakat háziorvosként. A jelenleg még Hódmezővásárhelyen élő, de a Székkutasra költözést tervező fiatal doktort eddigi tapasztalatairól kérdeztük, illetve az évnek erre az időszakára jellemző betegségekről is szót ejtettünk.

Az új háziorvos úgy érzi, a székkutasiak jól fogadták és szeretettel. Mint mondta, kicsit nehéz volt az első egy-két hónap, mivel átrendezték a rendelőt, és kicsit kaotikusak voltak az állapotok, de mostanra sikerült elrendezkedni. „Félig-meddig túl vagyunk az influenzajárványon is. Ezek okoztak némi nehézséget, de megítélésem szerint mindannyian jól vettük az akadályokat.” – fogalmazott. Hozzátette: „Voltak ugyan komolyabb megbetegedések, de viszonylag jól sikerült átvészelni ezt a szezont, amelynek ugyan még nincs teljesen vége, de lassan átevickélünk a tavaszba.”

Megkezdte a páciensek betegségeivel való ismerkedést, a kórlapok, leletek átnézését, illetve magukkal a betegekkel az ismerkedést. Eddigi tapasztalatai alapján a kutasiak zömében időben fordulnak orvoshoz, illetve sok beteg kivizsgálva érkezik a rendelésre, hiszen vannak gondozott tüdőbetegek illetve szívbetegek. Találkozik olyanokkal is, akik kicsit később fordulnak orvoshoz, mint kellene, de ez nem azért van, mert hanyag emberek, hanem egyszerűen csak nem tűnnek olyan riasztónak a panaszok, mint amilyen komoly az állapotuk valójában. Ez máshol is így van, nem gondolja, hogy Székkutas kirína ilyen szempontból a sorból. Ami viszont kimondottan pozitív, hogy nem tud olyat mondani, amit ne teljesítene a székkutasi beteg. „Ha azt kérem, hogy méregessék a vérnyomásukat, és egy hónap múlva jöjjenek vissza 6 óra 30 perckor vagy 8 óra 20-kor, akkor ők pontban 6 óra 30-kor vagy 8 óra 20-kor itt vannak a precízen vezetett vérnyomásnaplójukkal. Úgy veszem észre, hogy elég fegyelmezett a lakosság.”

Bakos doktornak a helyi egészségügyi ellátás többi résztvevőjével jó a kapcsolata, hiszen Vásárhelyen orvostanhallgatóként sokszor megfordult a mentőknél is, a kórházban is, így a szakorvosok nem ismeretlenek számára.

Egy új háziorvosnak az új körzetben a legalapvetőbb feladata az, hogy átnézze a zárójelentéseket, a betegekkel összeismerkedjen, esetleg elindítson olyan kivizsgálásokat, amelyeknek időszerű megtörténniük. Ezek folyamatban vannak, és egy darabig nem is fognak lezáródni, hiszen fél-másfél év biztos kell, hogy a krónikus betegek nagy részével találkozzon, és a betegségükkel teljesen képbe kerüljön. Ami a tervei közül megvalósulóban van, a rendelés későbbi menete. „A lakosság kezdi megszokni azt, hogy mettől meddig rendelek, mit jelent az, hogy két külön helyiségben van az orvos és a nővér. Tapasztalataim szerint a többség számára ez szimpatikus, komolyabb ellenvetésről nincs tudomásunk.”

A szűrővizsgálatok tervezésébe is belekezdtek. Az Egészséges Vásárhely Program keretében szervezik az emlőrákszűrés idei évadát. Ez azt jelenti, hogy Székkutasra jön a szűrőbusz, és a hölgyek egy ingyenes emlőrák-szűrésen vehetnek részt. További szűrések szervezése is folyamatban van, ezek azonban még nincsenek teljesen konkretizálva, ezért ezekről később tájékoztatja a lakosságot.
Március 29-én (pénteken) 8-tól 15 óráig, május 16-án (csütörtökön) 11-től 18 óráig és május 17-én (pénteken) 8-tól 15 óráig lesz elérhető az emlődaganat-szűrés a községben. Az érintettek levélben kapnak értesítést. A szűrővizsgálaton a 45 és 65 év közötti hölgyek jogosultak részt venni, közülük is azok, akik az elmúlt 2 évben nem voltak ilyen vizsgálaton. Ez azért fontos kitétel, mert a hatályos egészségügyi törvény szerint dátumtól dátumig el kell telnie két évnek. Ha valakinek 1-2 hónap hiányzik ebből, nála a szűrést nem tudják helyben elvégezni, de aki igényli, a rendelőben be tudják utalni Hódmezővásárhelyre, akár csak a 45 év alatti és 65 év feletti nőket. A szűrésre 160 hölgyet várnak, és remélik, minél nagyobb számban jelentkeznek. „Ennek a vizsgálatnak nem kicsi a költsége, így minél többen vesznek részt rajta, annál nagyobb az esélye, hogy a jövőben is tudunk szűrővizsgálatokat szervezni Székkutason, hogy ne kelljen a lakosságnak ezért más településre utaznia, ne kelljen erre időt és pénzt pazarolni. Ha látjuk, hogy van hajlandóság, több forrást tudunk erre a célra mozgósítani.” – szögezte le dr. Bakos Attila.
Tervbe van véve prosztatadaganat-szűrés, méhnyakrák-szűrés is, ezeknek nem túl nagy a műszeres feltételük, de a jó szándék mellett a lakosság hajlandósága is szükséges hozzá, hiszen a szakorvos is akkor jön ki Székkutasra, ha nem 2 ember van a rendelő előtt, hanem 25.

Az antibiotikum nem cukorka

Jelenleg a felső légúti megbetegedések dúlnak, ezeknek változatos a tünettanuk, a magas lázzal, köhögéssel, izomfájdalommal járó influenzaszerű tünetek mellett az adenovírus fertőzések is megjelentek. Utóbbiak alacsonyabb hőemelkedéssel, náthával, orrfolyással, enyhe hasi panaszokkal, néha hányingerrel, hányással járnak, és legtöbbször 5-10 nap alatt lecsengenek, legtöbb esetben szövődmény, és antibiotikum adása nélkül.

Az antibiotikumok kapcsán dr. Bakos Attila megjegyezte, úgy gondolja, hogy a mai kor elvárásának megfelelően kell egy modern háziorvosnak ehhez a kérdéshez viszonyulnia. Nem hiszi, hogy ő az első, aki azt mondja, antibiotikumot baktériumfertőzésre kell adni, hiszen arra való. A vírusokra egyáltalán nem hatnak, tehát adása akkor válik indokolttá, amikor baktériumfertőzés jeleit észlelik a betegen, vagy éppen elhúzódó baktériumos hörghurut, tüdőgyulladás, húgyúti fertőzés esetén.

Egyébként a felsőlégúti fertőzések nagyobb része vírusos eredetű, és 5-10 napon belül tüneti kezeléssel magától meggyógyul. A tüneti kezeléssel rásegítenek az immunrendszer működésére, de a gyógyulást a szervezet saját maga megoldja, és sok esetben az indokolatlanul felírt antibiotikum hasmenést vagy nem várt allergiás reakciót is előidézhet. Egy plakáton látta Cibakházán, és nagyon találó, hogy az antibiotikum nem cukorka, nem akkor kell szedni, amikor megkívánjuk, hanem amikor indok van rá.

Ebben az időszakban jelentkezik a tavaszi fáradtság, ennek ellenszereként a doktor sok zöldség, gyümölcs fogyasztását javasolja, valamint a sport, a mozgás is nagyon fontos, illetve a kálciumpótlás, egyes korosztályok számára a D-vitamin pótlás ajánlott.

Dr. Bakos Attilával beszélgetve szóba került az óvodás gyermekek bárányhimlő elleni és az általános iskolás lányok HPV elleni védőoltása. Ennek kapcsán kiemelte, milyen nagy dolog, hogy az önkormányzatnak köszönhetően az oltóanyagok ingyenesen állnak a lakosság egy bizonyos korosztályának részére. A méhnyakrákot okozó HPV esetében a piacon lévő kétféle védőoltás közül egyik sem olcsó, több tízezer forintba kerülnek.

Beszélgetésünk végén dr. Bakos Attila elmondta, szeretettel vár mindenkit a rendelőbe, aki esetleg azért nem jött el, mert fél az új orvostól, vagy úgy gondolja, hogy bagatell, enyhe tünetei vannak, de a családja aggódik érte, vagy egyszerűen csak szeretne egy állapotfelmérést, vagy szeretne valamilyen egészséggel kapcsolatos kérdésben tanácsot kérni.

Forrás: Kutasi Hírek