Minden magyar településnek 2015 végéig meg kell oldania a szennyvízkezelést, ezért a kormány kiemelt hatósági üggyé nyilvánított minden erre irányuló folyamatban lévő ügyet, így a székkutasi csatornázást is.

Hunyák Zsuzsanna jegyző lapunknak elmondta, a települési szennyvizek kezeléséről még 1991-ben megjelent egy Európa Tanácsi irányelv, amelyben az unió 2015. december 31-ében határozta meg a teljesítési határidőt. Eddig az időpontig a szennyvízkezelést Magyarországon minden településen meg kell oldani. Ahhoz, hogy ne indítsanak Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárást, a kormány minden lehetséges eszközt alkalmazni kíván, hiszen közvetve az adófizető polgárokat terhelné a nem teljesítés.
Tehát a kormány nemzeti érdeknek tekinti, hogy a szennyvízelvezetést és -tisztítást megoldani kívánó beruházások határidőre megvalósuljanak, ezért azokat az eljárásokat, amelyek befolyásolják a helyi önkormányzatok ilyen irányú projektjeit, kiemelt hatósági üggyé nyilvánította. Ez azt jelenti, hogy minél hamarabb be kell fejezni ezeket a folyamatban lévő ügyeket, hogy az önkormányzatok minél előbb azokhoz az engedélyekhez és dokumentumokhoz juthassanak, amelyekkel meg tud indulni minden településen a beruházás.

A jegyző asszony szólt arról is, hogy a kormány több más intézkedést is hozott 2013. február 13-án a szennyvízprojektekkel kapcsolatban, így például a szállítói finanszírozások teljesítését módosította, mivel a szennyvíz beruházások általában szállítói finanszírozással történnek. A szállítók számára 30 százalék előleget állapítottak meg, ezzel is gyorsítva a beruházások megvalósulását.

A kormány a székkutasi önkormányzat pályázatát is mint elbírálás alatt lévő projektet tartja nyilván, tehát úgy tűnik, hogy a sikeres támogatói döntés előtt nincsenek jelentős akadályok. Hunyák Zsuzsanna arról is tájékoztatott, hogy amióta beadta az önkormányzat a pályázatot, olyan intézkedések is történtek, amely alapján a támogatási összeg mértéke nőtt, tehát az eredeti pályázati kiírás szerinti 85 százalék már 92 százalék, és már ennek megfelelően át is dolgozták a pályázatot.

Forrás: Kutasi Hírek