Nem emelkedtek a lakosság helyi adóterhei Székkutason – a gazdasági társaságokat érintő külterületi adón változtattak – és Mártélyon sem. Mindszenten 1000 forinttal nőtt a kommunális adó, több építményadót fizetnek a vállalkozások, cégek.

Az idén csak a külterületi adó után kell többet fizetni – négyzetméterenként 10 forint helyett 60 forintot – a termelőszövetkezetnek és a gazdasági társaságoknak Székkutason. Más helyi adón nem változtattak. Ingatlanonként 5000 forint marad a magánszemélyek kommunális adója, az iparűzési adó mértéke 1,9 százalék. A napokban – korábban megírtuk – elfogadta a képviselő-testület az idei 240 millió forintos költségvetést.

Nem tartanak ennyire előre Mártélyon, ahol február 6-án tárgyalnak a 2013-as büdzséről. A faluban nem emeltek helyi adót – a kommunális adó évente 7000 forint, a külterületen, a tanyán élőknek pedig 5000. Az iparűzési 1,7 százalék, az idegenforgalmi éjszakánként 200 forint.

A magánszemélyek kommunális adóját 3 év után emelte a mindszenti képviselő-testület, az infláció és a gépjárműadóra vonatkozó törvényjavaslatban foglalt bevételkiesés miatt. Januártól a nem pihenőterületen lévő ingatlanok után 1000 forinttal kell többet fizetni. Hasznos alapterülettől függően 4100 forinttól 12 ezer 200 forintig terjedhet. Azoknál az otthonoknál és lakáscélú épületrészeknél, amelyek komfort nélküliek és vályog- vagy vert falúak, illetve szerkezetük annyira megrongálódott, hogy alá kellett dúcolni, az éves adó 2800 forint. A bérleti jog után fizetendő kommunális adó éves összege 60 négyzetméterig 4400 forint, afölött 5400. Az adókötelezettség alá eső telek után az éves adó 9600 forint lett. Az építményadó mértéke (gazdasági társaságok fizetik) is módosult. Belterületi ingatlanok esetén a korábbi, egységesen négyzetméterenkénti 75 forint helyett január 1-jétől 100 forint. Az ingatlanok 2000 négyzetméter feletti része után kedvezőbb, 30 forint. A külterületi ingatlanokra vonatkozó adó változatlan maradt, ahogy a 2 százalékos iparűzési adó is. Az idei költségvetésről februárban tárgyalnak a képviselők.

- Forrás: www.delmagyar.hu -