Kifelé haladunk a télből, így felpezsdül a kulturális élet is Székkutason. Nagy erőkkel készülnek például a február 16-ai óvodai és iskolai jótékonysági bálra, a bevételt pedig az intézmény működésére és fenntartására szánják – tudtuk meg Kovácsné Rostás Erzsébettől, a kulturális és civil ügyek tanácsnokától, aki ezen kívül több rendezvényről is beszámolt.

A gyermekek körében farsang is lesz február 22-én, 23-án pedig a Társastánc Klub szervez táncbemutató bált a Művelődési Ház nagytermébe. A Székkutasi Olvasókör folyamatosan működteti kulturális élete, az elmúlt évre vonatkozó beszámolójukra február 26-án kerül sor közgyűlés formájában szintén a Művelődési Házban.
A Petőfi Vadásztársaság március első szombatján tartja bálját, a Nyugdíjas Klub tagjai pedig március 9-én Mindszenten mérik össze tudásukat kulturális vetélkedő keretében. Az utóbbin egyéb iránt a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek előadását is megtekinthetik majd.

Március 22-én az összes székkutasi kulturális csoport fog bemutatkozni Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Ez egy nagyon nemes meghívás a központ részéről – mondta a tanácsnok, hozzátéve, hogy bemutatkozik majd a Társastánc Klub diák csoportja, a Napsugár Néptánccsoport, valamint a Harmónika Klub, a Nyugdíjas Klub és a Suliszínpad is. Természetesen a Kézimunka Szakkör sem marad ki, hiszen az aulában kiállítással készülnek.

Nagy öröm a település számára, hogy egy község életében folyamatosan működnek a különböző tánccsoportok és szakkörök, ebből is látszik, hogy van élet Székkutason – zárta Kovácsné Rostás Erzsébet.

Forrás: promenad.hu