Az idei első testületi ülésre került sor hétfőn délután Székkutason, ahol többek között elfogadták a település 2013-as évi költségvetési rendeletét, és megtörtént az ismételten átvett óvoda alapító okiratának elfogadása is.

\"http://static.promenad.hu/article/12/37/45/10d2a0d36dc7797ad7aec20c4115219b_normal.jpg\"

A könyvvizsgálói beszámoló alapján az idei költségvetés elfogadásra méltó. Bár már 2011-ben és tavaly is sok költségvetést szabályzó új rendelet jelent meg, a 2013-as év intézményrendszeri átalakításai alapjaiban változtatták meg a települések gazdálkodását. A legfőbb bevételi forrást a helyi adók jelentik ezentúl. Szél István polgármester kijelentette, idén is a szigorú, és takarékos gazdálkodás hívei. 2013-ra a településnek nincsenek hiteltörlesztései és további hitel felvételét sem tervezik.

\"http://static.promenad.hu/article/12/37/45/4789d240814220ef62eebcec7ef05a19_normal.jpg\"

Még tavaly született döntés az óvoda ismételt átvételéről, mely immáron a Székkutasi Líbor Ilona Óvoda nevet viseli, és már meg is igényelték az üzemeltetéséhez szükséges forrásokat. Az intázmlny működéséhez az ülésen fogadták el az alapító okiratot, mely többek között rögzíti a nevet, a változatlan Murgács utcai címet, és azt is hogy maximálisan 75 óvodás nevelésére van lehetőség. Jelenleg 53 ovis van Kutason, ez a szám még az idén csökkenni, de a születések számának növekedése miatt, pár éven belül némileg emelkedni fog.

Költségtakarékossági szempont miatt megszűnik a Területi Gondozási Központ, annak munkáját és feladatait, az idősek nappali ellátását kivéve teljességgel átveszi az önkormányzat. A cél és a törekvés az, hogy az ellátottak ebből semmit se vegyenek észre. Az összevonással a település minegy 3 millió forintot spórol meg 2013-ban.

\"http://static.promenad.hu/article/12/37/45/c482a7edff33f2ba61789eb28b6c6e65_normal.jpg\"

A 2013-as új törvényeknek megfelelően új alapító okiratra van szükség a települése polgármesteri hivatalait illetően is. Így a faluban az új hivatalos néven, Székkutasi Polgármesteri Hivatal elnevezéssel működik a hivatal.

A testület a pénzügyi bizottsági döntés és a költségvetési tervezet elkészítésekor úgy döntött mérséklik a telekadó mértékét. Tavaly a 10 Ft négyzetméterenkénti díjat 100 Ft-ra emelte a testület. Idén ezt 60 Ft / nm-re csökkentették az első testületi ülésen.

Forrás: promenad.hu