Az Olvasókörök Országos Szövetsége, a Cinkusiak Baráti Köre, a Petőfi Művelődési Központ és a Justh Zsigmond Városi Könyvtár a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan „Íme, az Ember!” címmel rendhagyó irodalmi estet rendezett január 25-én Orosházán. A rendezvényt Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, valamint Dr. Dancsó József, országgyűlési képviselő, Orosháza polgármestere nyitották meg. Szenti Tibor íróval, néprajzkutatóval az Olvasókörök Országos Szövetségének társelnöke Deák György beszélgetett.

\"http://static.promenad.hu/article/12/36/55/1f726f0632159affc629caae4d2e22b1_normal.jpg\"

Almási István köszöntőjében elmondta, hogy Szenti Tibornak 40 évet kellett várnia arra, hogy első könyve, A tanya, megjelenjen. Elmondta, hogy a könyv egy csoda több értelemben is. Először azért, mert megjelenhetett 1979-ben, de a legfontosabb, hogy egy szociográfiai mű, amely könnyen olvasható, és az író ebben a könyvben mutatta meg azt a képességét, hogy szépprózát is tud írni, de más műfajokban is jeleskedik. Mindezek után méltatta Szenti Tibor munkásságát, kiemelve, hogy nem csak mesterei, de barátai is sokat segítettek pályáján. Almási István kitért az Olvasókörök újraszervezéséért tett erőfeszítésekre is, amelyekkel nem csak Hódmezővásárhelyen lehetett a mozgalmat megerősíteni, hanem az egész országban. Az alföldi városban jelenleg tizenhat olvasókör működik, és ez a szám Szenti Tibornak köszönhető.

Dr. Dancsó József, Orosháza polgármestere elmondta, hogy sokan fontosnak tartották, hogy részt vegyenek az esten, hiszen akik itt élnek, kötődnek a vásárhelyi pusztához. Ebből fakadnak gyökereink és gondolataink, melyek meghatározzák jelenlegi sorsunkat is. Szenti Tibor munkásságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy sikerült ilyen sok embert összehozni, és ritka manapság, hogy ennyi polgármester és képviselő gyűljön össze. El kell indítani azt a folyamatot, amely ezen térség településeit újra összefogja, legyenek Csongrád vagy Békés megyében.

Deák György, az Olvasókörök Országos Szövetségének társelnöke kiemelte, hogy a Magyar Kultúra Napja civil kezdeményezésre jött létre, és az estet is civilek szervezték, amelybe sikerült bevinni egy kicsit a helyi politikát is. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy a térségben az összehangolt közös fejlesztésben ők is partnerek legyenek.

Szenti Tibor író szerint a pusztának van egy olyan lelki világa, amely szinte példátlan. Ezért fontos, hogy összefogjon a hat település. Kiemelte, hogy néprajzilag a legtöbbet Orosházától kapta, majd kitért arra az időszakra is, amikor elkezdte kutatni a tanyavilágot. A komoly és könnyedebb témákat is érintő irodalmi esten az író műveiből Józsa Mihály előadóművész és Birki Erika olvasott fel részleteket, a Bokréta Népdalkör pedig énekeivel szórakoztatta a közönséget.

\"http://static.promenad.hu/article/12/36/55/afcbc3ec478b6e1af1da026d436f37a5_normal.jpg\"

A rendezvényen részt vettek Simonka György, országgyűlési képviselő, Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, Lengyel György, Kardoskút polgármestere, Atkári Krisztián, Nagymágocs polgármestere, Szél István, Székkutas polgármestere, Barna Jánosné, Békéssámson polgármestere, Dr. Dancsó József, Orosháza polgármestere, országgyűlési képviselő, Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója, Simon Imréné, az Olvasókörök Országos Szövetségének társelnöke, valamint az orosházi és vásárhelyi közművelődési és oktatási intézmények vezetői is.

Az irodalmi est után a megjelent polgármesterek és képviselők külön tanácskozáson vettek részt a Hódmezővásárhelyről és Orosházáról érkezett közművelődési vezetőkkel.


Forrás: promenad.hu