Vasárnap délután hivatalosan is megkezdődött a karácsonyi készülődés Székkutason az első gyertya meggyújtásával.

Székkutason a főtéri szökőkút az advent idejére átváltozott koszorúvá. Az első gyertya pedig máris meggyulladt, jelezve a szeretet ünnepének közeledtét. Idén már 5. éve készítette el Székkutas Község Önkormányzata és a Székkutasi Olvasókör a koszorú minden részét, így a gyertyákat, díszeket és magát az alapot képező fenyőt is ők gyűjtötték össze.

„Nagyon sokan szorgoskodtak azon, hogy ez a koszorú ilyen szép legyen. Pénteken készítettük el és minden vasárnapra várjuk a falu közösségét, hiszen úgy érzem, hogy ez a közös gyertyagyújtás is az összetartozás jelképe és szimbóluma.” – mondta el Kovácsné Rostás Erzsébet, az olvasókör elnöke.

Az első gyertyát Jakab Zoltán katolikus blébános gyújtotta meg, a másodikat pedig Szél István polgármester fogja és az óvodás gyerekek adnak műsort.

Forrás: promenad.hu