Az Országgyűlés törvényt alkotott a 2012. évi CLXVII. szám alatt, amely az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szól. Így 2013. január 1-től közterület, közintézmény nem viselheti olyan személy, szervezet nevét, vagy kifejezést, aki illetve amely a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerhez köthető. Mindezek értelmében Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete 6 közterület nevét változtatta meg.

  A Marx utca Temesváry Imre utca, a Kun Béla utca Gregus Máté utca, a Bacsó Béla utca Maczelka Gábor utca, a Felszabadulás utca István király utca, Sztahanov utca Szélmalom utca, a Ságvári Endre utca pedig Dr. Kónya János utca lett.

\"\"

Hunyák Zsuzsanna jegyzőtől megtudtuk, a járási okmányiroda illetve az önkormányzat is készített az érintett lakosoknak tájékoztatót, amelyet a napokban juttatnak el a háztartásokba. Ebből megtudhatják, hogy a személyi okmányaik cseréje milyen módon történik majd meg.

A lakcímigazolvány és a forgalmi cseréje illetékmentes, és szeretnék, ha a névcserén a lakosság a legkevesebb utánjárással tudna túl lenni, de vannak, akik vállalkozói igazolvánnyal rendelkeznek illetve cégük van ezekben az utcákban, nekik is el kell intézniük a változások bejelentését, hogy a továbbiakban az új utcanév szerepeljen.

A közszolgáltatókat hivatalból értesítette a polgármesteri hivatal, a Földhivatal felé megtörtént a bejelentés, így az ingatlan nyilvántartásba is bevezetésre kerül az utcanévváltozás, és hamarosan az új közterületnév táblák is kikerülnek. A jegyző asszony elmondta, a hat utcában mintegy 330 lakost érint a csere.

Forrás: Kutasi Hírek