A 7. osztályos székkutasi lányok január 16-án a HPV elleni védőoltás második vakcináját vették fel, amelyet a település új háziorvosától dr. Bakos Attilától kapták meg az Egészségházban.

\"http://static.promenad.hu/article/12/33/01/199102e741981d862bc68450cbc588b8_normal.jpg\"

Az oltás lényege, hogy a szervezet a védőoltás kapcsán kialakít egy olyan védekező képességet, hogy amikor majd találkozik a vírussal, meg tudja magát védeni, így nem fertőződik, nem alakul ki a daganatos hajlam – mondta dr. Bakos Attila, aki hozzátette: aki HPV fertőzött, annál jóval nagyobb a méhnyakrák kialakulásának az esélye.

\"http://static.promenad.hu/article/12/33/01/0360adcebbf7a27b377317561f802700_normal.jpg\"

Kutason a jelenlegi turnusban nyolc gyermeket oltottak be, akik a harmadik vakcinát fél év múlva kaphatják meg. – A helyi iskolába járó gyerekek számára teljesen ingyenes a védőoltás, amit nagyon kevés településen mondhatják el, ugyanis ez egy nagyon drága oltás – emelte ki a háziorvos.

Dr. Bakos Attila szerint, aki megengedheti magának az oltást a fogamzó képes hölgyek közül, annak javasolt felvennie, hiszen a férfiak már egészen fiatalon tünetmentesen hordozhatják. Tehát, aki nem HPV fertőzött, vagy nincs általa okozott daganata, érdemes felvennie, mert így nagyon sok életet lehet megmenteni.

Forrás: Kutasi Hírek