Évzáró közgyűlését tartotta szerdán délután a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület a vásárhelyi Városháza dísztermében. Az ülést Szél István elnök nyitotta meg, Benkő Zsolt munkaszervezet vezető pedig prezentációban foglalta össze a 2012-es munkaévet.

Az összegzésből kiderült, vállalkozásfejlesztési pályázatokra összesen 6 anyag érkezett be, ebből kettő került különböző okok miatt elutasításra. Négy támogatási kérelem pozitív elbírálásban részesült, enne során közel 42 millió forint került lekötésre. Fennmaradt több mint 20 millió forint melyet falumegújítás,  fejlesztés jogcímre csoportosítottak át.

\"http://static.promenad.hu/article/12/19/95/2717391516cb90ea58daa1ef52a56c25_normal.jpg\"

Július 31-ig turisztikai célú pályázatok beadására is lehetőség volt, amire 7 anyag érkezett, egy visszalépés, és 4 elutasítás mellett 2 pályázatot sikeresnek ítéletek. Itt majdnem 40 millió forintos pályázati forrás került lekötésre.

Vidéki örökség megőrzésére november 30-ig érkezhettek pályázatok. A rendelkezésre álló 353 milliós forrásra 11 kérelem érkezett több mint 472 millió forintos összegben. Ezeknél a pályázatoknál a döntés 2013 tavaszára várható.

A közgyűlésen emellett a 2013-ra várható pályázatokról is szó volt, mely három fő irányba kerülnek kiírásra, vállalkozásfejlesztésre, közösségi célú fejlesztésre és ezúttal is támogatnák a térség rendezvényeinek lebonyolítását. Mivel az uniós pályázati ciklus 2013 végén eljár, szeretnék az utolsó évre esedékes több mint 260 millió forintot minél nagyobb mértékben lehívni.

Összegezték az egyesület ez évi működését is, annak költségvetését, valamint a kommunikációs tevékenységet, melyben a Rádió 7 is az egyesület partnere. Napraforgó magazinműsorban, Leader-hírekben és a promenád.hu Egyesülettel kapcsolatos menüpontjában is rendszeresen összefoglalókat és tájékoztatókat adnak munkájukról.

Forrás: promenad.hu