Gimnáziumban kezdte tanulmányait, de apja jobbnak látta, ha kereskedőnek tanul. Mire szakmája lett, a szakma tűnt el kis híján, így inkább tanár lett Vörös Géza. A nyugalmazott iskolaigazgató a Rádió 7 Szőttes műsorában vallott változatos életútjáról.

Apja Doberdót megjárta, szabó mester volt. Felmenői paraszti származásúak, 5-15 kisholdas kes gazdaságaik voltak. Tőle két évvel fiatalabb öccsével nagyon szigorú neveltetésben részesült vásárhelyi Szőlő utcában. Amikor sokan a strandon lógtak, ők kapáltak, gazoltak, segédkeztek a 10 holdas tanyájukon.

\"http://static.promenad.hu/article/12/12/92/fd377106227b847bdb0023917cf3ed2e_normal.jpg\"

A Központi Általános Iskolába járt négy évet, majd a Bethlen Gábor Gimnázium nyolc osztályos karára íratta be apja, ám négy év múltán mégis úgy gondolta, hogy hasznosabb lenne, ha inkább kereskedő lenne. Ám mire elvégezte a szegedi szakközépiskolát, addigra épp beállamosították az üzleteket, így nem látta sok értelmét szakmájának. Elhatározták néhány baráttal, hogy tanítói képesítést szereznek. A napi bejárás nem volt egyszerű dolog, főként a háborús időben, amikor lebombázták a hidat: a két part között csónakkal, komppal keltek át egyik vasúti szerelvényről a másikra.

Tanári pályáját a Székkutas-Öthalmi Általános Iskolában kezdete, ahol később vezető tanító lett, majd a Szentes Járási Tanácsnál oktatási előadó lett. Hiába kérte Vásárhelyre helyezését, csak a Csongrád Megyei Könyvtár Hódmezővásárhelyi fiókkönyvtárában tudott elhelyezkedni.

\"http://static.promenad.hu/article/12/12/92/a136e44402612b5143136222f2d28d53_normal.jpg\"

Ezt követően a külső erzsébeti iskolába került tanítóként, majd 1958-tól a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János Általános Iskolában napköziotthont vezetett nyolc évig, majd a Petőfi Sándor Általános Iskolába, illetve 1976-tól névváltozás következtében a Ságvári Endre Általános Iskolába került, ahol 17 évig dolgozott, s onnan is ment nyugdíjba igazgatóként.

Beiratkozott egy eszperantó tanfolyamra is, melyet többen otthagytak, neki viszont nagyon megtetszett, mert az egyszerűsége miatt könnyen tanulható, mégis nagyon választékos. Ugyanakkor tőle származik még a diákéveiből a német "schule" szóból a "suli" szó.

Feleségével vonaton ismerkedtek össze: mindketten a szentesi vonalon közlekedtek, mindketten pedagógusok. Egyetlen fiuk Géza Csaba nagyon jó eredményekkel tanult, a Tolna Megyei Növény- és Talajvédelmi Intézet igazgatója, Szekszárdon él családjával. Szilvia unokája építészmérnök, Attila pedig az ELTE biológia szakán végzett.

Napjainkban sokat olvas verseket, 2-3 órát újságot, de a tévében is nyomon követi a politikai eseményeket. Mintegy 1500 diaképpel rendelkezik utazásairól, mert mindenhová igyekezett eljutni, amiről a földrajz órákon tanított.

Forrás: promenad.hu