A nyolc éve megalakult Székkutasi Nyugdíjas Klub 40 taggal működik – énekelnek, táncolnak, verselnek, rendszeresen fellépnek rendezvényeken.

A Székkutasi Nyugdíjas Klub 2004 júniusában alakult meg 40 taggal, most is ennyien vannak, a legidősebb 83 esztendős – tudtuk meg a vezetőtől, a 68 éves Szabó Józsefné Erzsikétől. A klubból nagyjából 16-an énekelnek, verselnek, táncolnak, produkciójukkal rendszeresen fellépnek rendezvényeken, ünnepségeken és különböző versenyeken is. Jártak már Székkutason kívül többek között Hódmezővásárhelyen, Mindszenten, Orosházán, Szatymazon, Sopronban és a Vásárhelyhez tartozó Sóshalmon.

Népszerű az úgynevezett baba-mama táncuk, amelyet lábra erősített bábokkal adnak elő, de szintén sikeres a Napsugár és a Legényfogó című számuk is. A koreográfiát Molnárné Szabó Ibolya készítette, a ruhákat az elnök asszony tervezte és varrta. Bár amatőrök, a minőségre is adnak: a szeptemberi dél-alföldi dalos találkozón nívódíjat kaptak.

Szavalóversenyeken nyolcan szerepelnek rendszeresen, közülük Szabó Józsefné Erzsike már háromszor nyerte el a dél-alföldi régió legjobb nyugdíjas versmondója címet, így országos megmérettetésen is részt vehetett. A felkészítésben Kovácsné Tóth Marika segített neki. Október elején a Székkutasi Nyugdíjas Klub tagjai Sopronban vettek részt az idősek nemzetközi fesztiválján, amelynek már ötödik éve visszatérő fellépői, ezúttal a Napsugár című tánccal, amelyet fényes, citrom-, illetve narancssárga színű ruhákban adtak elő. A produkcióban fellépett Dura Imréné, Földi Bálintné, Imre Pálné, Kerekes Ferencné, Kiss Sándorné, Kozóné Szabó Klára, Szabó Józsefné és Tóthné Forgó Katalin. A társulat tagja még Jandzsó Jánosné, Kaszás Mihályné, Daraki Józsefné és Benedek Ferencné.

- Forrás: www.delmagyar.hu - 

 

 

A kulturális elfoglaltságon kívül járják az országot, kirándulnak: voltak Budapesten, Ópusztaszeren, Békéscsabán, Jászberényben, Miskolcon, Lillafüreden. Figyelnek egymásra, mindig megünneplik a farsangot, a nőnapot, az anyák és az idősek napját, a Mikulást, valamint név- és születésnapok alkalmából is felköszöntik egymást egy csokor virággal.