Több mint 80 fő jelezte részvételét az idei kakasszékiek találkozójára, melyre elsősorban a régi időkben a tanyaközponthoz kapcsolódok látogattak el. Erről a program szervezője, Fazekas János beszélt.

2005 óta minden évben egy évben egyszer összejönnek és kilátogatnak a régi iskolához, mely az állomás túl odalán áll, és eredetileg olvasókörnek használták. Iskola benne 1977-ig működött, a volt kakasszékiek 2006-ban emléktáblát emeltek az épület falára, visszagondolva az itt töltött szép évekre.

Évről-évre mindenfelől jönnek az elszármazottak, sokáig Amerikából is járt egy hölgy, aki időközben elhalálozott, de most is érkeztek nemcsak Székkutasról, de Miskolcról és a fővárosból is. A nap fogatos kirándulással kezdődött a Fűzfa vendéglőtől Kakasszékig, este pedig vacsorával és mulatsággal zárul.

Forrás: promenad.hu

\"\"