A Puszta Feketehalmi Olvasókör valamikor Székkutas közigazgatási területén állt, és amikor épült a Skanzen Ópusztaszeren, a megyei településeket felkérték, hogy a településekre jellemző épületeket telepítsenek a skanzen területére. A Puszta Feketehalmi olvasókört ekkor bontották le, és az anyagából újra felépítették a skanzenben.

Évekkel ezelőtt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark arra kérte Perényi Jánost, a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület ügyvezető elnökét, hogy szervezze meg évente egyszer, hogy a Puszta Feketehalmi Olvasókört töltsék meg élettel. Ez történt az elmúlt szombaton is, immáron negyedik alkalommal.

Több mint 130-an vettek részt az eseményen, ahol idén Alföldi gulyást főztek, a székkutasi asszonyok pedig lepényt sütöttek tepsiben, valamint fenéken sült lepényt is készítettek. A hangulatról pedig Tószegi Feri bácsi gondoskodott tárogatójával és harmonikájával – mondta el Perényi János.

Nagyszerű és jó hangulatú rendezvény volt, ahol két turnusban még a Feszty körképet is megnézhették. Az Emlékpark által biztosított lehetőségnek köszönhetően a park területét és a körképet is díjmentesen látogathatták meg a résztvevők.

A székkutasiaknak már zarándokhellyé vált az olvasókör, hiszen annak idején a szervezés is Székkutason kezdődött. Perényi János olyan embereket is talált a településen, akiknek még a lakodalmuk is a Puszta Feketehalmi Olvasókörben volt.

A szervező elmondta, hogy már készülnek a jövő évi rendezvényre is, és külön köszönetet mond Molnár Imre nyugalmazott agrármérnöknek és Kovácsné Rostás Erzsébetnek, a Székkutasi Olvasókör elnökének.

Forrás: promenad.hu