November végén fogadhatja el a parlament a polgári törvénykönyvet.

Jóváhagyta a kormány az új polgári törvénykönyv tervezetét, és várhatóan még szerdán az Országgyűlés elé terjeszti - közölte az igazságügyi államtitkár a kabinet ülése után az MTI-vel.

Az új Ptk.-t nem a kormány, hanem a Vékás Lajos akadémikus vezette polgári jogi kodifikációs főbizottság dolgozta ki - idézte fel Répássy Róbert, hozzátéve, hogy a kabinet úgy döntött: változtatás nélkül nyújtja be a parlamentnek a főbizottság által előkészített tervezetet, az ugyanis egységes törvénykönyv, amelyet a kormány nem kívánt megbontani.

Emlékeztetett, hogy a testületet a 2010-es kormányváltás után kérte fel a kabinet az új Ptk. tervezetének előkészítésére, amelynek folyamata valójában már 1998 óta zajlik, ám az előző kormányzat elvette a kodifikációs főbizottságtól a Ptk. kidolgozását. Az új törvénykönyv parlamenti vitáját az ősszel folytathatják le a képviselők, és november végén fogadhatja el a Ház az előterjesztést - mondta az igazságügyért felelős államtitkár.

Arra a kérdésre, hogy a februárban megismert szakmai tervezethez képest mennyiben más a most jóváhagyott kódex, Répássy Róbert azt válaszolta: a társadalmi vita eredményeként történtek módosítások, de ezek nem koncepcionális változások.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium február közepén hozta nyilvánosságra az új Ptk. szakmai tervezetét. Akkori közleményében a tárca a részletekről szólva példaként kifejtette, hogy a családjogi törvény rendelkezései integrálódnak a Ptk.-ba, továbbá kibővülnek a jogi személyekre vonatkozó általános rendelkezések, és a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozást is beépítik a tervezetbe. Székely Lászlót, a kódex előkészítését koordináló miniszteri biztost idézve azt írták, hogy az új törvénykönyv tervezetének főbb újdonsága közé tartozik egyebek mellett a rokontartás, az örökbefogadás és a gyámság szabályainak pontosítása.
 

Forrás: MTI