Nemzetközi Veteránjármű Fesztivált rendez az Orosházi Technikai Sportok Egyesülete a településen július 20 és 22 között, mely során a X. Horváth Károly Emlékverseny keretében útba ejtik Hódmezővásárhelyt, Székkutast, Kardoskutat, Nagyszénást és Gádorost is.

A pénteki napon 18 órai kezdettel felvonulást tartanak Orosházán, 21-én szombaton indulnak az emlékversenyre, vasárnap pedig Orosháza belvárosában járműkiállítás és szépségverseny nyílik a veterán autócsodákból, mondta el Pántyéné Horváth Klára főszervező.

Vásárhelyre szombaton délelőtt érkeznek Kardoskút felől, a Tesco parkolóba várják az érdeklődőket, ahol rövidebb szünetet tartanak. Innen indul a  menet Székkutas és Orosháza érintésével Gádorosra, Nagyszénásra, majd Gyopárosra. Este itt adják át a kitüntetéseket. Majd a szebbnél szebb autók fiesztája vasárnap a belvárosban folytatódik.

Eddig mintegy 70 jármű jelezte részvételét, de több mint 100 járműre számítanak, tette hozzá a főszervező.

Forrás: promenad.hu