A tavalyi évben is nagyon nagy sikert aratott az akkor két éves Mezi Fesztivál Székkutason, az idén pedig még nagyobb fába vágták a fejszéjüket a szervező fiatalok, értékelte a 2012. júliusi programsorozatot Szél István polgármester.

 Gulyás István és neje, valamint Horváth Zoltán vezetésével tucatnyi lelkes székkutasi önkéntes fiatal segíti idén is a szervező és rendező munkát a településen. Az ötletgazdák az idén pályázatot is beadtak a lebonyolítás költségeire, melyen azonban sajnos nem nyertek, így a tavaly megfogalmazott álom, az Edda, a Republic, vagy hasonló nevű zenekar fellépésével nem számolhatnak, de a több helyszínen folyó 3 napos rendezvény sokszínűségével kárpótolnak minden kilátogatót.


A programok július 13-án pénteken kezdődnek, akkor délben teremfoci bajnokság indul majd koncertek kezdődnek a sportpályán melyen fellép a Sweetchuck, a Punk ’n’ Roll és a vásárhelyi Rockefeller Fazekas János vezetésével. A péntek éjszakai programban pedig ismert DJ-k szórakoztatják a közönséget, de fellépnek a nagy népszerűségnek örvendő hastáncosok is.

A szombati napon a kakasszéki tó partján horgászverseny és kutyás bemutató kezdődik a sportpályán pedig egymást váltják a sport, tánc és civil programok. Este fellép a Traubi, a Szekció, az Exon és a J3.

Vasárnap folytatódnak az előző napi sport és civil programok, majd este indulnak a rockkoncertek Moped Rock Band, a Jump Rock Band és a tavalyi nagy sikert arató Blues Company fellépésével.

Forrás: promenad.hu