Az idén közel 1,5 milliárd forint tanyafejlesztési támogatáshoz lehet jutni a június végén induló pályázaton - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Fülöpházán.

A magyar forrásból finanszírozott Nemzeti Tanyafejlesztési Program a nemzeti vidékstratégia kiemelt eleme, amely a 300 ezer, tanyán élő embernek nyújt segítséget - mondta Fazekas Sándor, aki átadta az előző évben kiírt pályázaton elnyert, a földutak javítást végző munkagépet.
Fazekas Sándor emlékeztetett arra: a 2011-ben kiírt pályázat közel egymilliárd forintot biztosított a programra.
A kiírás szerint a fejlesztéseket 2012. június 30-ig kell befejezni, majd azonnal indul a 2012-es program.
Fazekas Sándor utalt arra, hogy a 2012-es program az előző évihez hasonlóan két területen nyújt támogatást: így lesznek önkormányzati típusú, helyi közösségek számára, valamint egyéni típusú, tanyagazdák számára kiírt konstrukciók.

A programban 500 millió forint jut tanyasi termékek piacra jutásának elősegítésére, 300 millió forint a tanyás térségek külterületi útjainak karbantartását, felújítását biztosító munkagépek, eszközök beszerzésére, illetve 100 millió forint villany nélküli tanyák energiaellátását biztosító önkormányzati fejlesztésekre. További 100 millió forint a tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére, valamint 70 millió forint a térségi tanyafejlesztési programok kidolgozására. A tanyagazdaságok fejlesztésére 400 millió forint pályázati támogatás áll rendelkezésre.
Balogh József (Fidesz) országgyűlési képviselő, Fülöpháza polgármestere elmondta: a 2011-ben kiírt programra Bács-Kiskun megyéből nyújtották be a legtöbb pályázatot, amit természetesnek nevezett, mivel ebben a megyében élnek legtöbben tanyán.

Bács-Kiskun megyében 79 pályázat részesült pozitív elbírálásban, amelynek eredményeként 512 millió forint vissza nem térítendő támogatást fizetnek ki a fejlesztések befejezésével.
Ez annak köszönhető, hogy a megye országos szinten magas külterületi népességgel bír, valamint annak, hogy a benyújtott pályázatok magas szakmai minőségűek voltak - mondta Balogh József, aki egyben a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének az elnöke.

Forrás: promenad.hu