A most még építés alatt álló intézmény már tervezi a 2012/13-as évad eseményeit, amelynek fontos része lesz – a megvalósítást lehetővé tevő projektnek köszönhetően –, hogy a programhoz kapcsolódott települések művészeti csoportjai, alkotóközösségei megmutathassák magukat a 21. század technikáját biztosító intézmény falai között. Mindezt az Agóra Tanács tagjai számára ingyenesen biztosítja az intézmény – mondta el Gajdán Bálint a térség települései által delegált kulturális szakemberekkel folytatott szerdai tanácskozáson a hódmezővásárhelyi városházán.

Csongrád, Szentes és Vásárhely kistérségeinek települési önkormányzatai, valamint a Csongrád Megyei Önkormányzat tagjai az Agóra Tanácsnak, míg a települések delegálják a közművelődési feladatokat ellátó személyeket az Agóra Fórumba, amely május 9-i, programalkotó ülésén elfogadta azt a pályázati rendszert, amely alapján a települések egy-egy napra díjmentesen igénybe vehetik a Bessenyei Művelődési Központot, hogy ott csoportjaik a rendelkezésre álló technikai lehetőségekkel és a központ által biztosított publicitással élve megmutathassák magukat.

A tanácskozás résztvevőit köszöntő Almási István alpolgármester elmondta: számára azért is fontos kiemelten a művelődési intézmény megújítása, hiszen 1977-től hosszú éveken át vezethette a város művelődési központját, ahol számtalan kulturális rendezvényen szereztek kellemes perceket, gazdagították művészeti élményekkel a vásárhelyieket.
Az új intézmény műsorpolitikája színes lesz – ígérte Gajdán Bálint igazgató, hozzátéve: csak magas színvonalú produkciók kerülhetnek a BFMK világot jelentő deszkáira.



A szakemberek által elfogadott pályázati rendben a települések önállóan állítják össze a bemutatkozó napra szánt programjukat saját együtteseik, alkotóik műsorából, így ezeken a napokon akár reggeltől estig az adott településről szólhatnak a programok. A színpad mellett a kiállítási helyiségek is rendelkezésükre állnak, hogy akár a művészeti körök, akár a hímző csoportok megmutathassák magukat.

A tanácskozáson részt vett Kovács Ildikó, a mindszenti Keller Lajos Művelődési Központ vezetője, aki örült a lehetőségnek. Mint elmondta, az egykori PMK-ban többször felléptek a mindszenti csoportok, azonban annak színpadtechnikája nem segítette a produkciók megvalósulását, míg az új intézmény modern eszközei lehetővé teszik, hogy azok a csoportok, akik meg szeretnék mutatni magukat, a lehető legjobb körülmények között tehessék.

Székkutason már sokféle kulturális produkciót megvalósítottunk – jelentette ki a tanácskozás szünetében Kovácsné Rostás Erzsébet, Székkutas kulturális tanácsnoka, hozzátéve: itt a város közönsége előtt, az új központ adta lehetőségek még jobban motiválni fogják a kutasi művészeti csoportokat.

Forrás: promenad.hu