Mihály Ferenchez hasonlóan Őze Sándorné is március 15-én vehette át a díszpolgári címet. Nagy bánatára a nagy havazás miatt nem lehettek jelen az unokái, de a találkozást húsvétkor pótolták.

Szegváron született, Fábiánban nevelkedett és Szentesre járt iskolába. Különbözeti érettségivel tanítónő lett, férjhez menetele után, 1961-ben költöztek Székkutasra. Nagyon szeretett itt tanítani, ahogy fogalmazott: „Egyszerű emberek, én is parasztemberek gyermeke vagyok, egymásra találtunk.” Az iskolában 8 osztály volt addig, amíg nem körzetesítették a tanyasi iskolákat, akkor aztán tanítottak „mindenhol”, több épületet iskolaként használtak, sőt még a művelődési házba és a sportpályára is jutott a gyerekekből.

Őze Sándornénak mindig is az volt az álma, hogy író legyen, de a tanítás mellett nem volt erre ideje. Később megözvegyült, a gyermekei kirepültek a családi fészekből, akkor kezdett a Fehér Gárda mozgalommal foglalkozni. Kezdetben csak suttogtak az emberek az egykori szervezkedésről, de aztán megszülettek az első interjúk, és egy idő után már egyik helyről küldték a másikra, mivel a pusztán mindenki ismert mindenkit. Sándor fia történész, mikor az adatgyűjtés akadozni kezdett, ő ment be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába háttéranyagot keresni.

Azóta – szintén a fiával közös munkában – elkészült a második kötet is, a Sárréti Sasok, amely szintén egy ellenállási mozgalom története. Székkutason április 12-én mutatták be.

Március 15-én a díszpolgári cím átadásakor nem lehetett jelen a család, de egy ismerős a telefonjával felvette az egészet, így az Interneten keresztül mégis részesei lehettek a szerettei az örömteli eseménynek. A személyes találkozást egy kicsit később, húsvétkor tudták pótolni.

Forrás: Kutasi Hírek