Székkutas Község Önkormányzata rajzpályázatot, illetve fogalmazásíró versenyt hirdetett alsó és felső tagozatos diákok számára Székkutas község belterületi vízrendezés II. ütem elnevezésű T. O.P -os projekt szemléletformálási tevékenységének keretein belül. A pályázatok eredményének kihirdetésére és a díjak átadására pénteken 13 órakor kerül sor a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézményében.

Az alsó tagozatosoknak rajz, a felső tagozatosoknak fogalmazásíró pályázatot hirdettek Székkutason a belterületi vízrendezés témájában. Rengeteg alkotás közül kellett a zsűrinek a legjobbakat kiválasztania, bár a vártnál kevesebb felsős ragadott tollat. Összesen 53 rajzot és 7 fogalmazást készítettek a kutasi diákok, akiknek a díjakat Rostás Péter, Székkutas alpolgármestere adta át.

A legjobbak játék ajándékutalványt, társasjáték és rajzeszköz csomagot, írószer utalványt, valamint a fogalmazásíró verseny nyertese egy tabletet nyert. Szokolay Jennifer, a szemléletformálási cég képviseletében volt jelen az eredményhirdetésen. Elmondta: sokszor, sok éven keresztül pusztított a belvíz Székkutason és most sikerült a településnek pályázaton összeget nyernie arra, hogy kezeljék a problémát.

„Fontos, hogy a belvízzel kapcsolatos szemléletmódot minél szélesebb körben tudjuk terjeszteni. A gyerekek azok, akik a jövőben fogják élvezni a pályázat előnyeit és a későbbiekben fognak tudni tenni azért, hogy minden rendben legyen” – mondta Jennifer.

A rajzpályázat legjobbjai többen osztoztak a helyezéseken:

III. hely:

 Földházi Linda és Bagi Zsóka közös alkotása

 Csanyiga Sándor

 Gajdán Milán

II. hely:

 Deák Jázmin

 Fazekas Jázmin

I. hely:

 Juhász-Nagy Kornél

 Kapocsi Edina

 Kismárton György

A fogalmazásverseny nyertesei Gugcsó Mirjam (3. hely), Varjú Rozália (2. hely) és Matók Kitti (1. hely) elmesélték: azért is fontos a belvíz elleni védekezése, mert a sík és alacsony területeken nagyobb esőzések esetén is könnyen megáll a víz.

„Nagyon fontos feladat ezeknek a csatornáknak a rendszeres tisztítása, karbantartása. A víz elvezetést és a szabályozást zsilipekkel, szivattyútelepek létesítésével segítik. Ennek nem csak a belvíz elleni védekezésben van nagy szerepe, hanem az aszályos időszakban is segítséget nyújt. […] A falunkban nemrég megvalósult a csapadékvíz elvezetése is a kakasszéki csatornába. Korábban sokat kellett szivattyúzni a falu alacsonyan fekvő részein” – olvasható Matók Kitti pályanyertes alkotásában.


Forrás: www.promenad.hu