Székkutas Község Képviselő-testülete közmeghallgatást tartott hétfőn a Murgács Kálmán Művelődési Ház Nagytermében. Az esemény előtt a közszolgáltatók képviselői, valamint a helyi körzeti megbízottak fogadták a lakosokat.

 

Délután négykor vette kezdetét a közszolgáltatók ügyfélfogadása a Murgács Kálmán Művelődési Házban hétfőn. 4 cég képviselőit kereshették fel problémáikkal a lakosok. Jelen volt a Csomifüst Plusz Kft., a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt., az NKM áramszolgáltató, valamint az Alföldvíz Zrt. is. A székkutasi képviselő-testület 17 órakor a rendes ülés után kezdte meg a közmeghallgatást.

Elsőként Dr. Harkai István rendőr alezredes, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője számolt be Székkutas közbiztonságával kapcsolatos adatairól. A kapitányság vezetője elmondta, hogy a községben idén kiemelkedően alacsonyak a bűnelkövetéssel és a balesetekkel kapcsolatos számok is: a településen elkövetett 14 bűneset közül 4 történt közterületen, ebből három lopás és egy garázdaság. Harkai elmondta, hogy ez többek közt köszönhető a kamerarendszernek, valamint annak is, hogy Székkutas egy összetartó és zárt közösség. Elmondta, hogy idén 5 baleset történt, amik közül 2 lakóterületen belül.

Dr. Harkai István felhívta a figyelmet a csalásos bűncselekményekre is. Kifejtette, hogy mostanában előfordulhat, hogy kedvezőbb áron kínálják fel az embereknek a fát, de végül kevesebbet szállítanak le, ami csak hetekkel később derül ki. Felhívta a figyelmet arra is, hogy veszélyesek azok a nyereménnyel kecsegtető csalók is, akik pénzt kérnek a nyeremény kifizetése előtt. Hozzátette, hogy a 80 éven felülieket is átverhetik a közszolgáltatók nevében. Általában túlfizetés miatt érkeznek párban az idősekhez a csalók, akik a pénztárca előkerülése után ellopják a sértett pénzét.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója után Szél István, Székkutas polgármestere kezdte meg a 2017-es év összefoglalását. Elmondta, hogy 2010 és 2017 között, 7.8 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg a településen, ami fejenként 250 millió forintot jelent. Hozzátette: a település vagyona háromszorosára nőtt az elmúlt évek alatt.

Szél István a beszámolójában elmondta, hogy 2017-ben új aszfalt réteget kapott a Temetői út, a Mester utca, valamint az Erkel Ferenc utca is. 2018-ban, pedig a mágocsi utat fogják felújítani a 47-estől az "S" alakú kanyarig. 300 ezer forintértékben kialakításra kerültek kerékpáros pihenőhelyek is. A polgármester elmondta, hogy tökéletesen működik a 16 millió forint értékű kamerarendszer, amely figyeli a település területét.

Az intézményekkel kapcsolatban beszámolt a Líbor Ilona Óvoda 5,5 millió forintos felújításáról, a könyvtár teljesen új bútorairól, valamint az a Gregus Máté Általános Iskola Székkutasi tagintézményének 5 millió forintos fejlesztéseiről is. Az önkormányzati bérlakások 50 milliós energetikai felújításával kapcsolatban elmondta, hogy a jövőben is folytatni kell a munkálatokat, ugyanis több bérlakás is renoválásra szorul.

Fejlődött a kutasi sportcentrum is, ugyanis lecserélték a padlót, megtörtént a pálya világításának szakaszolása, az öltöző kispadjainak cseréje, vásároltak eredményjelzőt, valamint egy defibrillátor is 2017-ben. Szél István elmondta, hogy a református templom parókiája 49 millió forintból újul meg.

A fejlesztések után a polgármester a nyertes pályázatokról is mondott egy pár szót. Az Egészségházban található szolgáltatások már átköltöztek más intézményekbe, de a rendelési idő nem változott. A munkálatokról a tájékoztatás során kiderült, hogy január 2.-tól augusztusig fognak várhatóan tartani. Az intézmény 15 millió forint értékben fog új eszközökkel gazdagodni a mellett, hogy a belső tér teljesen átalakul.

Fejlődni fog a piac is, hiszen több 90 négyzetméteres üzlethelységet fognak kialakítani. Turisztikai célú pályázatot is nyert a község, amiből a Piroska skanzent valósítják majd meg. Ezeken kívül a művelődési ház tetejét is felújítják, valamint napelemeket fognak rá felhelyezni.

Tervben van még olyan sebességkorlátozó táblák kihelyezése, amik mutatják, a gépjárművek milyen gyorsan mennek, valamint 5 millió forintértékben, egy fásítási programot is el fognak kezdeni.

A képviselő-testület munkájáról is beszámolt a polgármester: 2017-ben 18 ülésen 156 határozattal és 18 rendelettel kapcsolatban döntött a grémium. Szél István elmondta, hogy a regisztrált munkanélküliek száma Székkutason 1,33%.

"2017-ben 115 családnak fog az önkormányzat, 144 erdei köbméter tűzifával segíteni." - mondta Szél István. Kifejtette, hogy büszke a véradók számára biztosított adókedvezményre is, ami 61 főt érint a településen. Beszámolt arról is, hogy 2017-ben 15 székkutasi diák részesült felsőoktatási támogatásban, amiért cserében legalább kétszer vért adhatnak, vagy a község közösségi munkáiból 5 napon keresztül kell kivenni a részüket.

A Modern Városok Programon belül is több fejlesztés fogja a kutasiakat érinteni, így a 47-es négysávúsítása, amiről azt kell tudni, hogy a főút el fogja kerülni a települést. A polgármester elmondta, hogy jelentősnek tartja a békéscsabai repülőtér fejlesztését, valamint a Békéscsaba-Hódmezővásárhely-Szeged vasúti tengely megújulását is.

Szél István elmondta, hogy idén elnevezték a művelődési házat, ami a Murgács Kálmán Művelődési Ház nevet vette fel, valamint az emlékházat is, amivel Kovács István fehérgárdista emléke előtt tisztelegnek. Kiemelte, hogy több sikeres program is megvalósulhatott a lakosok és civil szervezetek összefogásának hála, így a főtéri falunap, a lovas nap, valamint az adventi programsorozat is.

A beszámoló után lehetősége volt a lakosoknak kérdésekkel, kérésekkel fordulni a képviselő-testület tagjaihoz, de senki nem élt ezzel a lehetőségével. Szél István elmondta, hogy annak köszönheti ezt a dinamikus fejlődést, Székkutast, hogy a lakosok számára nem kérdés az összefogás, ezért bármilyen problémával szembe tudnak nézni, és ha valakinek segíteni kell, akkor nem hagyják a kutasiak cserben a egymást. Ezt bizonyítja a jótékonysági bálon összegyűlt, gyermekek számára szánt, 872 ezer forint adomány, valamint a Mikulás napra vállalkozók által felajánlott másfél millió forintos segítség is.

 

Forrás: www.promenad.hu