Megjelent a második Széll Kálmán Tervben szereplő, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában.

A második Széll Kálmán Terv szerint a kormány legkésőbb 2013. július 1-jével vezetné be a megtett úttal arányos elektronikus útdíjfizetési rendszert (E-útdíj). A többletbevétel éves összege 150 milliárd forint lenne, az intézkedés jövőre 75 milliárd forinttal javítaná a költségvetés egyenlegét.

A határozat kimondja, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter és a nemzetgazdasági miniszter haladéktalanul intézkedjen a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer beszerzéséhez, a díjszedési szolgáltatás finanszírozásához 10 évre szükséges, nettó jelenértéken számított 214,5 milliárd forrás, illetve kötelezettségvállalás biztosításáról.

A kormányhatározat kapcsán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtöki közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a bevezetéssel egyidejűleg a közúti fuvarozók növekvő terheit ellensúlyozó intézkedések lépnek életbe.

A személygépkocsik és autóbuszok a jelenlegi e-matricás rendszerben maradnak. Ezekkel a járművekkel önkéntesen lehet majd átállni, legkorábban a bevezetés után fél évvel. Az eseti használók így jelentős megtakarítást érhetnek el az e-matricás díjakhoz képest. A rendszeresen nagy távolságra utazók pedig továbbra is élhetnek az átalánydíj nyújtotta előnyökkel.

Az Európában széles körben elterjedt megoldás azt szolgálja, hogy az útfenntartás költségeit az utakat használók az igénybevétellel arányosan fedezzék. A teherforgalom kiegyensúlyozottabb díjterhelése legalább részben ellentételezheti az országon áthaladó kamionok által okozott útállapotromlást és környezetszennyezést.

Az e-útdíj bevezetésével mérséklődik a vasút pályadíjak miatt fennálló versenyhátránya, egyidejűleg nő az alacsonyabb fuvarozási költségű helyi, hazai áruk és szolgáltatások versenyképessége - emeli ki az NFM.

Az elektronikus díjszedést a tervek szerint a gyorsforgalmi és az országos közúthálózat főúti külterületi szakaszain vezetik be a 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre 2013. július 1-jével.

A közlekedők egy fedélzeti eszköz beépítése után kapuk és megállítás nélkül haladhatnak a díjköteles szakaszokon. Úthasználatuk mértékét, jogosultságukat elektronikusan ellenőrzik.

Az alkalmazott díjszintek a korábban kidolgozott díjpolitikai alapelvek aktualizálásával, az Európai Unió érintett intézményeivel való egyeztetést követően alakulnak ki.

Az e-útdíj bevezetése után fél évvel kedvezményrendszer indul a gyakori használók számára. A kedvezmény mértéke az uniós szabályozással összhangban legfeljebb 13 százalék lehet.

A díjszedési rendszer kiépítéséhez szükséges eszközökkel, az azok működtetésével és a tanácsadással kapcsolatos közbeszerzések gyorsított eljárásban kezdődnek meg az idei év első felében.

A díjszedési funkciót az e-matricás rendszerhez hasonlóan az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. láthatja el jogszabályi kijelölés alapján. Az ÁAK az eszközbeszerzés finanszírozására hitel vesz fel, amelyet a befolyó díjbevételekből törleszt majd.

Az előzetes számítások és a nemzetközi tapasztalatok alapján a beruházás néhány éven belül megtérül. A becsülhető maximális díjbevétel az első évtizedben tízszeresen haladhatja meg a költségeket. A többletforrásokat a teljes közlekedési szektorba kell visszaforgatni, elsősorban a díjas útszakaszokon, majd a közúthálózat egyéb részein hasznosulhatnak - közölte az NFM.

A célszerű felhasználási sorrend szerint a bevétel a meglévő infrastruktúrák fenntartása után a PPP konstrukcióban megépített és üzemeltetett autópálya-szakaszok rendelkezésre állási díjaira, ezt követően pedig az új fejlesztésekre, például uniós projektek hazai önrésze biztosítására fordítható - írja közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

forrás:MTI