Javult a közbiztonság Székkutason és forgalomlassító táblák beszerzésére és azok kihelyezésére is sor kerül a településen. Erről Székkutas Község Önkormányzatának márciusi rendes testületi ülésén hallhattunk, melyet a Murgács Kálmán Művelődési Házban tartottak hétfőn.

A grémium elsőként dr. Harkai István beszámolóját hallgatta meg, majd fogadta el. A rendőrkapitány elmondta, hogy az őszbűncselekmények száma, míg 2010-ben 55 darab volt Székkutason, addig 2015-re ez 25-re csökkent. Arról is szót ejtett, hogy Székkutas az egyetlen település, ahol lakásbetörésről nem kaptak bejelentést az elmúlt esztendőben.

A beszámolót követően Szél István megköszönte a rendőrség munkáját, és elmondta, hogy 300-300 ezer forinttal támogatják az idei évben a polgárőr egyesületet és a rendőrségen keresztül a körzeti megbízottakat. Illetve hozzátette, hogy most már 38 térfigyelő kamera működik a településen, ezek között szerepel több új rendszámfelismerő funkcióval rendelkező, éjjel-nappal látó kamera is, mely múlt hét pénteken több mint 4000 autó áthaladását mérte. A térfigyelő kamerák számát tovább kívánják bővíteni, méghozzá 80 darabra.

Szó esett még arról, hogy az Idősek Napközi Otthonának működésével kapcsolatban a polgármester feljelentést tett az illetékes hatósághoz. Ezt kivizsgálták és valóban több problémára és pénzügyi hiányosságra fény derült. Tettek egy 13 pontos intézkedési tervet, amit elfogadott a testület. Úgy határoztak, hogy a helyi szociális nappali ellátást átadják a hódmezővásárhelyi Kapcsolatközpontnak.

Forgalomlassító táblák kihelyezéséről is határoztak. Ennek keretében 3-szor másfél méter méretű táblát helyeznek el a 47-es számú főútra a település két végébe, illetve a faluközpontba a Sportcentrumhoz egy kisebb méretű, előírt sebesség betartására figyelmeztető táblát.

Az ülés egyes döntései kapcsán megemlíthető még a házasságkötéssel kapcsolatos díjmódosítás, ugyanis rendelet határozza, hogy a házasságkötés ezentúl ingyenes. Ezért volt szükséges ezt települési szinten is módosítani. Egy traktor vásárlásáról is határoztak, illetve a települési rendezési tervet is módosították, ez utóbbit két napelem park létesítése miatt. Emellett a szemétszállítás kapcsán az ülésen megtudhattuk, hogy április elsejétől új szolgáltató viszi majd el a szemetet, erről bővebben a testületi ülést követő fórumon tájékoztatták a lakkosságot. 300 ezer forintos támogatásról határozott Székkutas testülete, melyet a Démétér Alapítvány részére ajánlottak fel, akik beteg gyermekeken segítenek Budapesten. Patrik, egy székkutasi kisfiú – aki jelenleg a reklámarca a Démétér Háznak – is ott gyógyult.

Forrás: promenad.hu