Az idén a tavalyi 21 millió helyett 14 millió hiánnyal állították össze a költségvetést, amelynek főösszege a tavalyi 280 millióról 202 millióról csökkent, amelyben jelentős részt képvisel, hogy az általános iskola működtetése a kistérséghez került. A polgármester minden vezetőt - a könyvvizsgáló véleményével egyezően - takarékos gazdálkodásra és a pályázati lehetőségek kihasználására hívott fel.

A költségvetésben 36 millió forintot terveztek szociális juttatásokra, 700 ezer forintot a civil szervezetek támogatására, félmillió forintot az önkormányzati tulajdonú bérlakások felújítására, kétmillió forintot járda és útépítésre, valamint játszótér rekonstrukcióra, 700 ezer forintot a vízi közmű társulat önerejéhez, egymilliót a közmunkások bérének önrészére, továbbá 100 ezer forintot a külterületi utak karbantartására.

Az elfogadott anyagban a művelődési központban működő könyvtár munkatársának munkaidejét hat órára csökkentenék, ám a testületi ülésen Kovácsné Rostás Erzsébet kulturális tanácsnok szükségesnek ítélte meg a nyolcórás munkaidő megtartását, a hiányzó összeghez - várhatóan a február végi közgyűlésen - módosítják a költségvetést azzal, hogy a forrást részben a művelődési központ növekvő bevételeiből fedezik. Tembel Tibor képviselő ennek kapcsán kifejtette: az ÁMK megszüntetése óta fontosabbá vált a központ tevékenysége a kultúra és a civil szervezetekkel való kapcsolattartás területén.

Változás az idei költségvetésben, hogy az idén nem hitelből fedezik a fejlesztések önrészét, így az Öregek Napközi Otthonának pályázati önrészét a büdzséből állják, így nem kell ez után kamatot fizetnie Székkutasnak.

A polgármester fontosnak nevezte, hogy az önkormányzat újságján és megújult honlapján keresztül is tájékoztatja a település lakóit, amelyet a jövőben folytatni fognak.

Hunyák Zsuzsanna jegyző a költségvetés kapcsán adott tájékoztatójában közölte: 14-en dolgoznak a polgármesteri hivatalban: a polgármester, kilenc köztisztviselő, valamint négy Munka Törvénykönyve szerinti alkalmazott, a területi szociális központban öten, míg egy fő a művelődési központban és öten egészségügyi dolgozóként állnak munkaviszonyban az önkormányzattal.

A testületi ülésen a polgármester megköszönte a hóhelyzet megoldásában Rostás Péter alpolgármester vezetésével segítséget nyújtók munkáját, azokét is, akik a hó eltakarításában dolgoztak, és azokét is, akik az ő részükre meleg teát és zsíros kenyeret biztosítottak.

Az ÖNO pályázatán számviteli pontosítást szavaztak meg a képviselők, és úgy döntöttek, hogy nem indul a település azon az árverésen, amelyen a külső benzinkút melletti ingatlan kerül kalapács alá.

A nyilvános ülés végén valamennyi képviselő támogatta, hogy Szél István polgármester a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Alapítvány elnöki tisztét betöltse.

Forrás: promenad.hu