Immár nem a 47-es út melletti Takács Ferenc Képzési Központban, hanem a vásárhelyi városháza emeletén, a 14-es irodában végzi tevékenységét a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Benkő Zsolt, az egyesület munkaszervezetének vezetője, aki 664 millió forint pályázati lehetőségről is beszámolt.

Az elnöki funkciót Szél István, Székkutas polgármestere tölti be, míg az alelnöki pozícióban az eddigi elnök, dr. Hernádi Gyula végzi munkáját. Benkő Zsolt kijelentette: a vezetőségben jó a munkakapcsolat, a grémium eredményesen tudja feladatát ellátni.

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban 644 millió forint odaítéléséről dönthet az egyesület a hozzá pályázók között. Kérhető támogatás falu felújításra és fejlesztésre Mártély és Székkutas esetében, itt a helyi közösségi terek megújítását, állapotok javítását, valamint a helyi piacok létrehozását és fejlesztését tudják támogatni 180 milliós keretből.

A vidéki örökség megőrzésére 330 millió forint áll az egyesület rendelkezésére, az országos, vagy helyi védettségű környezet védelmére önkormányzatok és civil szervezetek pályázhatnak.

Mikro-vállalkozások létrehozására és fejlesztésére 64 millió forint áll a székkutasi és mártélyi vállalkozások rendelkezésére, amelyből munkahelyeket teremthetnek, vagy őrizhetnek meg.

Turisztikai tevékenységek ösztönzésére Mártély és Székkutas kül- és belterületéről, valamint Vásárhely külterületéről adható be pályázat, ennek kerete 70 millió forint.

A munkaszervezet vezetője felhívta a figyelmet, hogy az új irodában munkatársai díjmentesen segítenek a pályázatok összeállításában, mind az önkormányzatok, a civil szervezetek és a vállalkozók részére is.

A turisztikai és a mikro-vállalkozások fejlesztési céljait áprilisban fogják kiírni, a többi pályázati kiírás asz ősszel lát napvilágot. Benkő Zsolt felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a rendelkezésre álló 644 millió forintos keretet nem sikerül a pályázók részére eljuttatni, úgy a maradványt a következő évben a minisztérium fogja saját szempontjai szerint elosztani, ezért várják, hogy minél több érvényes pályázat fusson be az alapítványhoz.

Benkő Zsolt hozzátette: az egyesületnél a Leader program keretében 100 millió forint lesz elérhető, amelynek célkitűzéseit az év második felében teszik közzé.

Forrás: promenad.hu