A Körös-Toroki Napokon és a SZIN-en egyaránt sikert aratott ügyfélszolgálati busz szeptemberben 13. és szeptember 20. között a megye 14 településére viszi el a helyszíni ügyintézés lehetőségét. 

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által működtetett mobil ügyfélszolgálat megyei körútja során olyan nagyobb lélekszámú településeket érint, ahol egyébként ügysegédek által történik a személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézés. A jelenleg működő Kormányablaktól viszonylag távol eső településeken általában 2-3 órát tölt majd a busz. A várható igényektől függően ez egy-egy helyszínen 10-15 fő ügyintézését teszi lehetővé.  

A körút állomásainak összeállításakor szempont volt a helyi igények figyelembe vétele, ezért három olyan település került a helyszínek közé, ahol idősotthon, illetve bentlakásos intézmény van, a Mórahalmi Erzsébet Fürdőben pedig elsősorban a határon túli, magyar állampolgársággal rendelkező vendégek okmányügyintézésében tehermentesíti a helyi Kormányablakot a mobil ügyfélszolgálat.   

Az ügyfeleknek elsősorban személyazonosító igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel, vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézésre van lehetőség a mozgó Kormányablakban, de a diákigazolványhoz szükséges NEK adatlap is igényelhető és ügyfélkaput is lehet nyitni. A műholdvevő antennával felszerelt kisbuszban az illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak kiegyenlítésére bankkártyás fizetési lehetőség biztosított.
Öt munkanap alatt a megye hét járásának 14 településén találkozhatnak a road show során a mozgó kormányablakkal:

Szeptember 15. csütörtök
Hódmezővásárhely járás

Székkutas                   14:00-18:00    Művelődési ház 
Székkutas, Vásárhelyi út 14. 

A Mobilizált Ügyfélszolgálatot 2016. február 22-én mutatták be hivatalosan Kovácsvágáson. A szolgáltatást az indokolta, hogy egyes állampolgárok, társadalmi csoportok lehetnek tartósan vagy alkalomszerűen olyan helyzetben, például katasztrófahelyzetben, tömeges okmányvesztés esetén, hogy nehezen tudnak eljutni egy ügyfélszolgálatra. 
 
További információk az ügyfélszolgálattal kapcsolatban:

•    idő- és térbeli korlátokat áthidaló mobilizálható ügyfélszolgálat,
•    okmányirodai/kormányablakos ügyintézés az ország bármely pontján, az alábbi ügyekben: 


SZEMÉLYES OKMÁNYOKKAL KAPCSOLATOS ÜGYINTÉZÉS

Személyazonosító igazolvány ügyintézés;
Útlevél ügyintézés;
Vezetői engedélyekkel kapcsolatos ügyintézés;
Rendelkezési Nyilvántartás regisztráció;
Ügyfélkapu regisztráció;
Elveszett, eltulajdonított személyi okmányok pótlása, 
megrongálódott személyi okmányok cseréje